Goth

 

A temetőben sétálok, koszorút viszek valakinek, este van és csend, látogató alig, szomorúfüzek mormognak ősi siratódalokat az itt levőkért.

Hirtelen meglátok három goth lotyót, akik egymást fotózzák az egyik síron, kettő pucsít a fedlapon, a harmadik exponál, és át vannak szellemülve.

Ezt majd nyomjuk fel a webre, bébi, mondja az egyik, fekete szemfestékébe és rúzsába kontúr nélkül folyik át az agya.

A halállal játszanak, mert azt hiszik, ettől élnek. Azon sem lepődnék meg, ha kinyalnák egymást a sírlapon.

Egyikük a síron levő angyalszobor fülébe dugja a nyelvét, nem veszi észre, hogy közeledek. A másik kettő segge viszont lekonyul a sír tetején, mert ők látnak, de a lebukás darócos érzése megnémítja őket.

Rácsapok a csaj tarkójára, fejjel előrebukik, a nyelve után a szája is az angyal fején, hangosan reccsennek a fogai, a pofájából ömlik a vér. Elkezd bőgni, a másik kettő meg sem mer moccanni.

Előveszem a telefonom, és lefotózom vele, ahogy rácsöpög a taknya a bakancsára. Ez is megy majd a webre, bébi – te nyomorult állat, dúdolom magamban, és továbbmegyek, szó nélkül, mert itt nincs mit mondani.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marquisdesade.blog.hu/api/trackback/id/tr791602698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RetekArc 2009.12.16. 19:28:30

Azt hiszem még a marqui is olvassa a napiszart

2009.12.16. 22:05:50

címlap és csak 2 komment?

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.12.16. 22:26:51

A goth lányoknak lehet, hogy tetszene. :P

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.12.16. 22:30:24

pedig helyben megdughattad volna őket.

KCB 2009.12.16. 22:39:33

Te magadhoz nyúlsz, miközben ezeket írod?
És mióta vagy az erkölcs zászlóvivője? Vagy csak simán skizoid?
Bár a névhez passzol a blog, de ettől még nem lesz értékesebb.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.12.16. 22:46:05

Ez jó volt. Tetszett. Irodalmilag még mindig szar, de a tockos jogos volt. Keep up the good work!

2009.12.16. 22:47:28

De hol az a fotó?

Yoss 2009.12.16. 23:06:40

Kamu ez az egész..

2009.12.16. 23:11:41

A tockos jogos volt a kegyeletsertes miatt. Mas sirjara nem lepunk, nem parzunk rajta, stb.
A kivert fog es a verzo szaj abszolut nem OK, ha csak ennyi telik toled, akkor ok is joggal verhettek volna szet a te teves pofad. Kb egy szellemi szinvonalon vagytok.

Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.16. 23:13:56

@1234567890987654321:

A saját sírodon keféltél már? Mindenesetre rajta taposol az biztos.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.12.16. 23:31:06

kegyeletsértés, ugyan már. egy kőről beszélünk, amit egy temetőnek nevezett helyen tettek le. nem szartak a sírra, nem köpték le, és nem a hullákat gyalázták meg. kinek a kegyelete sérült, ugyan világosítsd már fel... a szoboré, akinek a füléből a bogarakat kinyalta a csaj? pfff... ezé' kellett erőszakosnak lenned? b+, legalább lapítanál, ha már hülye vagy, nem kéne büszkén publikálnád a neten a köcsögséged. de hát végül is a Te dolgod.

ElCapitan 2009.12.16. 23:33:20

lehet, hogy egy negyedik goth lány sírja volt az, aki a barátnőjük, és tetszett volna neki, akkor is meg kell őket verni?

Kynsí (törölt) 2009.12.16. 23:45:43

Halottad már azt hogy élni és élni hagyni? a halottak már egyértelműen nem élnek igy még csak azt se mondhatom, hogy szarnak bele. Tehát a lányok nem ártottak senkinek veled ellentétben.
Amugy meg kamu, és gondolom csak kiírtad magadból az ideget amit azért érzel mert valami nem felelt meg a te erkölcsi elképzeléseidnek fogadd el a másikat oszt csók.

hellboi 2009.12.16. 23:46:41

hát igen, így te sem vagy különb náluk!!

Halál Bika 2009.12.16. 23:48:47

Inkább jól seggbe kellett volna dugni :)
Utána még mindig ki lehet verni a fogát ha fogazik a levezető szopás közben.
Bár ha sorjás marad, az szopás...

vodi 2009.12.16. 23:51:51

ha ez tényleg ígyvolt akkor respect.

dr. emmett brown 2009.12.17. 00:11:10

@vodi:
Majd biztos így volt... És mitől lenne respect?

RetekArc 2009.12.17. 00:16:43

gyerekek ennyire nem fogjátok fel,hogy ezek kitalációs írások?a télapó sem létezik,sőt aladdin sem.nyugodtan felébrehettek.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.12.17. 00:19:16

Nah, az egyik leggyengébb poszt lett itt a címlapos, a többi sokkal jobb, az miért nem?

petbecks 2009.12.17. 00:19:36

beteg egy állat vagy te, eddig ok, ezt te magad is tudod.

a baj csak az,hogy azt is hiszed, hogy ez menő, és irodalmi színvonalon értékelhető.. na ez a ciki...

2009.12.17. 00:20:49

@RetekArc: ójaj, hát mindannyian hülyék vagyunk, hogy erre nem jöttünk rá!
Amilyen a poszt, olyanok a kommentek.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.12.17. 00:34:06

gót az, márkikám, gót.

nem kell itt a téhával sznobulni.

Môžeš mi pomôct'? 2009.12.17. 00:38:57

Mondjuk lehetne csinálni ilyen kelléktemetőket, ahol senki nem rohad meg porlad a földben, szóval nyugodtan fotózkodhatnak a vámpír, goth meg emó csajok. Aztán aki erre gerjed, az mehetne oda fűzni őket, aki meg a hagyományos rohadós, porladós, koszorúzós módira, az se kéne svédtornával fárassza magát. Meg egyébként van a fogkibaszásnak egy milánói dómdobáló változata, ami már csak hírérték szempontjából is SOKKAL menőbb. Persze ez célszemély kérdése is.
Ok. És most joggal mondjátok hogy nem tartozik egészen ide - de tudtátok, hogy az IKEAban akciós a tízdarabos gombóc, meg a lazacszendvics?

Môžeš mi pomôct'? 2009.12.17. 00:43:28

Ja, meg tudtátok, hogy a milánói dóm is gót? Ezt az előbb én is eltéháztam, de igaz is minek? Mentségem csak proliságom, de azt meg elnézitek, hisz úgy se szopjátok be. Már az értelmesebbje.

Môžeš mi pomôct'? 2009.12.17. 00:47:02

Márkiról meg ugye adódik, hogy már ki nem szarja le? Mikor ott van például Márk aki dögös mint állat, és finom mint az éter. Igen, az "égő" sztájlisztról beszélek. Hát kigyulladt, istenkém! Ő is az indexnek ír, és tök jó - a legnagyobb rajongója vagyok. Helló Márk, mijzus? Hello Kitty!

korlat 2009.12.17. 01:02:45

@Kynsi: szerencsétlenek.. (nem csak te, volt feljebb több is)
Ha netán igaz volna (ahogy nem az), akkor a te felfogásod szerint békén kell őket hagyni. Nem értek vele egyet, de oké legyen. Viszont akkor neked, sőt senkinek egy szava sem lehet, hogy egy másik ember mit ír a saját blogjába. Mármint a saját logikádat követve. Ördögi kör. Kuss és kész. gondolom. na mentem szarni. aztán lefotózom és felteszem a blogomba. (ne keressétek, nincs blogom, hazudtam:p)

Kopiás Attila Steve 2009.12.17. 01:13:00

Szerintem rohadt szórakoztató, hogy ennyi ember van, aki olvas egy fikciós irodalmi művet, ami nem tetszik neki, majd lelkesen közli a véleményét a főhősről - mintha az létező személyiség is lenne.
Ez kb olyan, mint könyvet olvasni és a margóra odafirkálni oldalanként, hogy "te szemét jumurdzsák, hogy lehetsz ennyire genya".

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.12.17. 01:28:16

Súlyos testi sértés minősített esete, egytől öt évig.

heliox 2009.12.17. 02:11:33

@KA_Steve: Nem vetted észre, hogy te vagy az egyetlen felnőtt, aki hozzászólt. A többiek az ECs margójára odaírták, hogy szemét Jumurdzsák, ...

Martian (törölt) 2009.12.17. 02:46:31

Nem elég eredeti... én úgy fejeztem volna be, hogy a főhős megujjazza a csajt és közben kiszívja a vért a nyakából. :)

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.12.17. 02:49:33

Az 2-8-ig.

De úgy szar ez az egész ahogy van.

2009.12.17. 03:13:23

szegény goth csajok, baszki

Yvettebabacool 2009.12.17. 04:21:50

@Môžeš mi pomôct'?: ezt az otletet mar en i s kigondoltam Mozes, miszerint proszekturarol eltulajdonitott corpusokat kulonbozo kereskedelmi celra felhasznalvan neminemu haszonra szert tenni: Pl: videoklippekben az egyes fenyhatasokat megoldhatnak a testnyilasokban elhelyezett kellemes hangulatot araszto feng shui gyertyakkal, sot mi tobb swarovski kovekkell is tele lehet nyomkodni a mar oszlo egyedet. A szajba szerelheto hangszororol nem is beszelve, az a szofisztikaltsag csimborasszoja lenne.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.12.17. 06:25:38

@KA_Steve: Ez kb annyira irodalmi mű, mint a 'hízó van eladó'. Gondolom feltették, hogy a posztíró erkölcse és motivációi nem térhetnek el nagyon a főhősétől.

Frick László Emlékzenekar 2009.12.17. 06:30:11

Több Krúdy Gyulát kéne olvasnia a gothic csajoknak, azt hiszem, különben nem hihetnék azt, hogy elsők a sírhantokon s fedlapokon való erotikus hempergőzésekben.
Más. Én gothic csaj koromban nem szerettem volna, ha olyan lány nyelve matat a nunusomban, aki 27 éves korára 479 férfival dugott és akkora a mája a piálástól, mint egy divajamúlt fritőz a nammami spejzéban.

Frick László Emlékzenekar 2009.12.17. 06:32:45

@Szekuriti Blogger: Teljesen természetes, uram, hiszen a Homár, a Subba, a szakítós meg a cukiság stb szakmány blogok payolái a címlapszerkesztők főnökei ill önfőnökök, ha ért. Namost olyannyira mély színvonal alá, mint a Subba vagy a Homár, Ön mit tudna beszerkeszteni, hogy ne legyen túl nagy a kontraszt. (Ehhez még annyit, hogy ráadásul ezek a bérblogok beküldött anyagokból tudnak szánalomraméltóak lenni...)

algi 2009.12.17. 06:52:18

Kispályás vagy.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.12.17. 07:01:14

"A halállal játszanak"

Az azért kicsit több. Ez csak együgyű pózolás.

(Egyébként az igazi de Sade messzebbre merészkedett a fikciók világában, és az egyszerűbb lelkek akkoriban ugyanígy kiakadtak tőle.)

Gogol 2009.12.17. 07:04:46

Trigorin: Mindenki úgy ír, ahogy akar, és ahogy tud.
Csehov: Sirály

alibi6 2009.12.17. 07:39:51

Ha az én apám sírján csinálják, a mentő viszi el mindet. Jobb esetben!
Ha igaz a sztori, ha nem.

vérkutyafülü 2009.12.17. 07:50:32

Szeretném majd, hogy az én síromon csinálják... mennyire menő már, hogy 3 csajjal vagy még hulla korodban is. Meg is hagyom a végrendeletemben, hogy írják rá a síromra.

magyar-magyar szótár 2009.12.17. 08:17:55

Nézzük akkor a nagypályásokat:
algi 1 bejegyzést írt és 841 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

algi próbája
2008.03.11. 00:58 algi
Ez itt egy bejegyzés, ami algi próbája-.
2 komment
A bejegyzés trackback címe:

algiproba.blog.hu/api/trackback/id/375409
Kommentek:
Júlianna 2009.02.16. 23:12:17
hi

Válasz erre
algi · blog.algi.hu 2009.09.09. 00:13:06
teszt
Válasz erre
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Mégsem

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj.

Ne tapsoljanak uraim, a gyűlést folytatjuk!
Még annyit algi bájos arcképéhez:
hiányzik a @, amiben értesíti Júliáját, reá hol találna...

pistibacsi · http://henkajpan.blog.hu 2009.12.17. 08:41:58

fotosopp. nem is így történt. én láttam, mert ott voltam az egyik szomorúfűz mögött, és figyeltem az eseményeket. épp készítettem elő az igazolványomat és a gázpisztolyomat, hogy letartóztassam a kegyeletsértő lányokat, amikor megjelent ez az önbíráskodó alak, aki beléjük kötött, és megpróbálta seggbe baszni egyszerre mindhármukat. ekkor léptem elő, és adtam neki egy tockost, amitől kiköpte a fogát, és szádmárkivá változott, majd a megmaradt két denevérszárnyával verdesni kezdett, és elszökött az igazságszolgáltatás elől. a lányok vihogva szaladtak alatta, amíg követni tudták, és vadul csattogtatták a kameráikat. erre keressetek rá a gugliban, biztos megtaláljátok a fotót: "kivert fogú kegyeletvédő szadista denevér röptében alulnézetből".

piszok alfréd 2009.12.17. 08:49:54

fotó nélkül ez a történet egy gyenge, nem kicsit menősködő mese. most azt meséld el, amikor megölted a hétfejű sárkányt, aztán meg levertél negyven apácát !

lyesmith 2009.12.17. 08:59:53

Ami azt illeti az IGAZI de Sade márkinak valszeg tetszett volna amit csináltak. Vajon egy halott ember nevével visszaélni azt ellopni kevésbé kegyeletsértő?

atila68 (törölt) 2009.12.17. 09:02:50

"bébi – te nyomorult állat"
Menyhárt Jenő reloaded!

Psycho Papa Noël (törölt) 2009.12.17. 09:05:18

Ez egy csodálatos karácsony előtti történet!

Rahsid 2009.12.17. 09:06:17

Ez a fajta, fejen baszom a férgesét hozzáállás teljesen helyén való egy valós helyzetben.
Ha azt látnám hogy a nagymamám sírján csinálják ezt, én még a belét is kitaposnám ezeknek a goth ribancoknak.

2009.12.17. 09:13:26

@holex: Majd ha édesanyád sírján művelik ugyanezt, megnézném mennyire leszel ilyen toleráns. Tudod az embernek vannak bizonyos erkölcsi mércéi. Mondom, az embernek.
Neked biztosan új, de egy eltávozott szerettünk (érted ezt a szót?) több mint mohafolt egy kövön.

BobaNorbi 2009.12.17. 09:13:28

Hogy fikcó-e a sztori vagy valóság, nem tudom, de fel kell emelnem a szavam azokkal szemben, akik itt azt írták hogy teljesen rendben van, ha valaki más sírja környékén ilyesmit csinál.
Hát kikérem magamnak. A kedves kommentelő (kinek inge...) mit szólna, ha történetesen az ő anyukája/apukája/nagymamája/egyéb közeli hozzátartozója sírjára vinne virágot mondjuk, mert kimegy hozzá hogy megemlékezzem róla, és három értelmileg és érzelmileg csökkent goth fotózkodna rajta mindenféle visszataszító pózokban? Megtapsolná, bólogatna, esetleg melléjük ülne és ő is ott feszítene, és még fel is rakná a képeket, aminek a címe az volna "Anyuval és a lányokkal"...

Ugye hogy nem?

2009.12.17. 09:15:10

Amúgy meg jó nagy kamublog ez az egész.

BobaNorbi 2009.12.17. 09:16:34

@NorbiJedi: Ja, amúgy a tockosról: sajnos nem jogos, és nem is vagy tőle több náluk. Egy olyan tockos és lebaszás bőven megtette volna - ha megtörtént - amitől nem vérzik a pofája, hiába érdemli meg.
Bár lehet hogy nekem is eljárt volna a kezem ha velem történik ez egy hozzátartozóm sírjánál. De a képet kitöröltettem volna minimum, az tuti, bár szívem szerint diszkoszvetést rendeznék a masinával. De az se volna jobb mint a vérzőszájas tockos.

mehr luft 2009.12.17. 09:23:55

@Bockó: "Sokszor csak úgy magam elé nézek / Sokszor csak úgy magad elé nézel / Sokszor csak úgy maga elé néz / Sokszor csak úgy magunk elé nézünk - - -"

Áruld már el, hogy ez irodalmi mű-e?

[Amúgy Bevégezetlen ragozás, Örkény: Egyperces novellák]

orv 2009.12.17. 09:25:32

...ekkor kilép a bokrok mögül három nagyonkopasz skinhead és az anarchia és a teljesnek értelmezett szabadságtudat jegyében földreverik az imént még a goth lányokat nevelő illetőt.Fejéről visszapattannak a bakancsok és bár egyik szeme világát othagyja ,taknyos vérében fekve még láthatja ,ahogy szabadnapos rendőrök lőgyakorlatot tartanak a skinheaden.Őket később cigány gyilkosok zárkájába zárják ,akik kivétel nélkül megerőszakolják majd hasukat felmetszve gyakorlatilag levágják a lövöldözőket.A börtön ajtajából ekkortájt már különös hangokat hallani:szélsőjobbos osztag tör be a kapun és rohan cigányokat ölni....
...és így tovább...

hdk · http://hulladekok.blog.hu/ 2009.12.17. 09:33:57

Mondjuk a márki azért tényleg keményebben baszott volna oda...