Az utolsó vacsora

A sörösdoboz már üres és összegyűrt.

Még szerencse, mert csak sejtem, mekkorát üthetett volna, ha kinyitatlan és teli.

A bal szemöldökömhöz csapódik, és oda sem kell nyúljak, hogy érezzem, felszakította a vékony bőrt a csonton.

Vagy tizenöt perce veszekszünk. Ő azon, hogy vacsorát ígértem neki, de aztán mégsem készítettem el azt a kukoricás-tejszínes csirkemellet. Azon, hogy állandóan csak irkálok művészettörténeti szaklapokba, bizonnyal csupa baromságot. Azon, hogy túl sok sört iszok. Azon, hogy mi a kurva anyámnak is jött össze velem két hete abban a bárban.

Én meg azon, hogy kicsinyes. Azon, hogy nem értékeli a szakmámat, pedig én sose maceráltam őt a sajátja miatt. Azon, hogy annak ellenére, miszerint bérleteket árul a közlekedési vállalat egyik bódéjában, és hogy isteni teste van, attól még elolvashatott volna pár könyvet életében, ezek a dolgok ugyanis nem zárják ki egymást. Azon, hogy Borrominiről azt hiszi, egy focista az olasz bajnokságban. És legfőképpen azon, hogy miért csinál úgy nálam, mintha ő lenne otthon.

No, akkor jött a doboz.

Nagyon kellemetlen az érzés, de nem kapok oda, nem adom meg neki ezt az örömet. És le sem harapom a csiklóját, hogy utána a szájába köpjem. Pedig kissé ingerült vagyok, mert érzem, hogy a vér sercegve patakzik le a borostámon.

Ha tudni akarod, sziszegem neki végül, igenis kész a vacsorád, csak annyira ostoba vagy, hogy még az sem jutott eszedbe, hogy ne a hűtőben keresd, hanem a sütőben.

A vércsík ekkor csöppen rá az ingemre. Egy fehér Michael Ozakoff, a szívem hasad meg.

De legalább teljes bizonyossággal tudom, hogy game over, és ez megér ennyit.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marquisdesade.blog.hu/api/trackback/id/tr681712907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sz! 2010.01.29. 17:12:36

a szó, a bontatlan. :)

lolcode · http://isten.aldja.szalaiannamari.at 2010.01.29. 17:15:42

buta kurva annyit se erdemel hogy felkepeld

2010.01.29. 17:46:31

Ez a te tested
Levágok a húsából
Ez a te véred

adamm123 2010.01.29. 19:59:17

Dobozos sör basszki, lenyúlta az accot az "aktuális"?

pescade 2010.01.29. 21:52:42

Barátok közt-jelenet

órarugógerincű felpattanó 2010.01.29. 22:05:44

A vér nem serceg, amikor a szőrrel borított bőr felületen csorog. Sőt, egyáltalán nem serceg.

2010.01.29. 23:17:02

dugjá' fel magadnak 1 bontatlant baz+, oszt írd + művészien

halfevil333 2010.01.29. 23:33:17

@órarugógerincű felpattanó:
A vér serceghet, plö, a sütőben, de ott nem kerested! :)
Olvassatok inkább Palahniuktól valami rendeset...

Aquarius 2010.01.30. 06:03:03

>Ő azon, hogy vacsorát ígértem neki, de aztán mégsem készítettem el azt a kukoricás-tejszínes csirkemellet.

Ha valamit megígérsz, akkor mi a tökömért nem tartod be? Ha betartanád, akkor nem lenne ez az értelmetlen poszt...

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2010.01.30. 06:12:20

A Borromini az ugye Boromir, nemdebár?

Pancser.

baliquez 2010.01.30. 09:51:38

"És le sem harapom a csiklóját, hogy utána a szájába köpjem." Fuj, akkor ezek szerint szerelmes vagy, böeee...

micam 2010.01.30. 10:26:20

ilyen tahóknak nem írnék egy sort se...
mondjuk van itt 3 kivétel ez alól, kb.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2010.01.30. 10:50:51

@Aquarius: szovegertelmezes

Ha tudni akarod, sziszegem neki végül, igenis kész a vacsorád, csak annyira ostoba vagy, hogy még az sem jutott eszedbe, hogy ne a hűtőben keresd, hanem a sütőben.

Yvettebabacool 2010.01.30. 12:05:48

@Aquarius: allitolag betartotta, ha szovegertelmezesi gondod van, olvass hahotat

ergerberger 2010.01.30. 23:49:12

Mekkora egy büdös sznob köcsög vagy!
Szuper kiegészítő a primkó pina mellé!

Yvettebabacool 2010.01.31. 06:05:53

@ergerberger: mi ebbe a szob ergerke, az hogy ismer ket jobb ingmarkat?
Ha sznob lenne , meg a farka sem bologatna ilyen lepattant elmealagsoroknak, nemhogy tejszines kukoricas trutymot kotyvasszon neki. Egyebkent nekem a kaja volt illuziorombolo....de ha mar proliba° nyomjuk-kieszegethetett volna valami csaszarszalonnat a Bkv-s vaginajabol...

Yvettebabacool 2010.01.31. 06:06:35

+n, de amugy meg mindegy

TerepszinűKatica 2010.01.31. 18:05:52

@órarugógerincű felpattanó

"A vér nem serceg..."

Ó, és még mi minden nem történik úgy a valóságban, ahogy az ezen a blogon leírva vagyon... :D

A jó íráshoz nem árt a jó sok élettapasztalat, ami alapot adhat ahhoz, hogy alapvető baromságokat ne írkáljon az ember, mert az ilyesmi némileg rontja az alkotás művészi hitelét is, de hát itt azért elég sok bejegyzésből kitűnik, hogy a valódi tapasztalás maximum daydreaming formában valósult meg az alkotó picike fejében.

külön.remek 2010.01.31. 21:21:40

:D

szerintem a blog célját érte:D pukkad a jónép rendesen:D bizarr hülyeségek vannak benne leírva néha talán túl naturálisan... nagy ügy:D nekem feldobja a napom. nem ajnározom a blog íróját. bárki írhat bármilyen blogot:) szerintem

na jóccakát:)

deejayy · http://deejayy.hu/ 2010.02.01. 08:54:40

@külön.remek: szerintem ez költészet. Érdemelne valami díjat is.

Aki meg komolyan veszi a leírtakat, annak -> :DDDDDDD (OMG)

Frick László Emlékzenekar 2010.02.12. 06:01:19

Eddig ez a legjobb, sajnálom, hogy ilyen csúnnyát kellett mondanom.

Lolita87 2010.02.23. 17:16:58

Én értékeltem volna azt a sok baromságot, amit a szaklapokba írogatsz... :P Bírom a kiművelt kultúr-faszikat. Főleg, ha az agyhoz jár őszes halánték, delejes tekintet, egy-egy érzéki mozdulat. ^^
Azt sem bántam volna, ha néha lekurvázol...
Csak a pasim nem értékelt volna. Szépen elföldelt volna legalább tíz méter mélyre a kertjében, hogy aztán rózsabokrot ültethessen a sírdombodra........... Hogy mindig legyen friss virág az én síromon... ;-)

de Sade márki 2010.02.25. 16:25:03

@Lolita87: Delejes tekintetem az van, ősz halántékom még nincs, de azért örülök, hogy értékeled/néd az irományaimat. Te kurva.

de Sade márki 2010.02.25. 17:52:28

@pingwin: Szerfelett érdekes, hogy épp pingwin ír korrekt kommenteket, miközben utálja az írásaim, mint a szart

-Tom- 2010.03.12. 00:19:28

hmmm...
Tudod, barátom, ha már így magunk között vagyunk, és megengeded nekem...azt kell, hogy mondjam, nem elegáns dolog kultúrsznobnak lenni. Akkor sem, ha joggal vagy büszke a műveltségedre.
Ez a "kinek a fasza nagyobb" - stíl.
Nem faja. Hidd le nekem.
Beírom neked ide, hogy in dubio pro reo avagy in dubio mitius.
És akkor mi a faszom van?
Érted mire gondolok?
Nem a csaje előtt villantófényezel itt...(ki nem fossa szájba azt a picsát) hanem ezek előtt a szerencsétlenek előtt.
Ez nem fajin.

Amúg provokációjnak persze nem rossz....:D

Én is gyakorta alkalmaztam a boldogult szép fijatalságomban...olyan pár hónappal ezelőtt.
Előre megfontolt szándékkal is, meg negligenciából is. Mindegy hol...

Konklúzió: leszarom.
Tőlem okítsad a népet a szellemi Tajgetoszról, amit Olimposznak érzel.
Az érzés a lényeg.
Nem igaz?
És végezetül küldeném neked, meg mindnekinek aki szereti, mert ide illik:

www.youtube.com/watch?v=IZTYMVxj40M

jeeh.

Morzsolgassunk most el egy könnycseppet...

antika890 2010.03.12. 13:59:34

@tomsawyer: Téged meg mi a szart érdekel, hogy mások mit csinálnak az interneten? Ez egy blog. Ha tudod mit jelent az. A Márki nem akarja megváltani a világot, nagyjából szerintem le sem szarja, hogy százezren olvassák az idióta bejegyzéseit naponta, vagy csak a moderátorok. A kultúrsznobság valóban nem fain, viszont valamit leugatni kis hazánkban ma nagyon fain. Látom te beálltál a sorba.

-Tom- 2010.03.12. 14:42:56

@antika890: Látom téged meg sikerült provokálni... :D
Édes kincsem, ha leszarná azt, hogy hányan olvassák az "idióta bejegyzéseit naponta" akkor:
1. nem írna rendszeresen, és gyakorta még kommentben is vissza .
2. nem tenné ki a statisztikát posztba.

Néha nem ártana a fejedet is használni, van benne cselendzs, hidd el nekem.

A "leszarom" szót mennyire tudod egyébként, te mint virtuális funkcionális analfabéta értelmezni?(ez baromi nagy bók volt részemről, csak szólok)

És a komment szót? Annak mi a valós értelme, tudod-e vajon?
Segítek: némi köze van a vélemény szóhoz...

A te védenced kábé két, de inkább 3 jelentéstartalommal ír.
A szellemileg némiképp frissebbek 2-őt ebből szoktak érteni.
Ez, ahogy elnézem, a blog teljes közönségének 4-től 6-ig terjedő %-a.

A maradék 1 db jelentéstartalmat eddig (bár igaz csak olyan 8 posztot olvastam el) nem fedeztem fel, hogy bárki pedzette volna.
Ebben gondoltam, némileg unalmamban, éjszaka fél egy magasságában, megnyilvánulok...érintőlegesen.
Tudnám bőven kifejteni, de mivel a kettes napirendi pont, mint kogens főszabály közbelép (azaz a leszarom) ma további segítség nélkül maradsz.
Elárulom azért, mert valahogy megkedveltelek: jelenleg nem vagyok 100% biztos abban, hogy a te védenced tisztában van-e azzal - azaz tudatos e részéről - hogy ez a harmadik jelentéstartalom propagálva van.
Tartok tőle, hogy kettőben gondolkodott ő is...
A harmadik mondhatni esetlegesen, vagy a véletlenszázalék generálása következtében ficcent be a szisztembe. (beh szép értelmetlen körmondat)
Van ilyen.
És a főszabály megint felüti busa fejét...(gyönyörű képzavar)

Agyon csókollak, főleg habfehér kacsódat,
a te tomszójered

szemtelen szellem (törölt) 2010.03.12. 15:36:08

és most a márki talán ugyanazt mondogatja, mint a jó Arany János midőn saját versének elemzését olvasgatta :D

de Sade márki 2010.03.12. 21:05:13

@halfevil333: Teljesen igazad van. Fight Club, Invisible Monsters, Survivor, Lullaby, Choke. Egyik jobb, mint a másik.