Hospital

Meglátogattam a klinikán lábadozó haverom, megbeszéltük, hogy a műtött karját majd söröskorsók gyakori emelgetésével hozzuk újra kondiba, aztán távoztomban eltévedtem valahogy egy lépcsőfordulónál, és kikötöttem egy olyan szárnynál, ahol a gerinctörötteket ápolják.

Gépekre kötött, mozdulatlan emberek vegetálnak a szobákban, csöveken át folyik ki belőlük az élet, lepedőiket átitatják a mormogó tévéhangok, mindenütt ugyanaz az adó megy, és még csak átkapcsolni sem tudják.

Az egyik szobában egyedül fekszik egy lány, szőke, hosszú haja van, szép arca, amire árkokat vájt a szenvedés. Becsukom az ajtót, az ágya mellé állok, próbálom megérteni  a kórlapját: N. Diána, 22 éves, három hónapja van itt, fractura vertebrae, quadriplegia, mutitas irreversibilis. Nyaktól lefelé béna és hangja sem lesz többé.

Leülök egy székre mellé és nézzük egymást. Fél éve még ő lehetett a házibulik fénypontja, most pedig csak egy lassan elrothadó húscafat.

Gyönyörű vagy még most is, még így is, mondom neki. Most viszont megfogom a melleid, úgysem érzel belőle semmit majd, vigasztalom.

Becsukja a szemét és nem válaszol, hogy is tenné. Én meg elkezdem markolászni, hatalmas dudái átfolynak az ujjaim között, mintha pizzatésztát gyúrnék, amire mellbimbót raktak feltétnek.

És miközben lassan, de biztosan haldoklik mellettem egy fiatal nő, nekem erekcióm van.

De meg is ölhetnélek, súgom a fülébe közben, és lenyúlok az ölébe. Három hónapja borotválatlan szőrt simítok végig, ezért majdnem elmegy a kedvem attól, hogy megujjazzam, de aztán mégsem, behatolok béna, aszott szemérmébe, a csiklója olyan, mint egy napon felejtett olivabogyó, szikkadt húsban vájkálok, ami szinte lesikálja a bőrt az ujjamról, így aztán hamarosan abba is hagyom. Egy párnát nyomnék az arcodra addig, suttogom, míg meg nem szűnsz. Érzem, hogy kérsz rá, mert akkor méltósággal mehetnél el, és erre mindenkinek joga lenne egy normális helyen. Neked elég volt ebből, én pedig végre jót tennék valakivel.

Ekkor nyit be egy nővér, maga kicsoda, kérdi, az unokabátyja vagyok, mondom, de már megyek is, szia hugi, majd jövök máskor is, és csókot adok a homlokára.

Halálíze van.