Őszinte

Mikor  csajoztál utoljára, kérdi egy barátom. Együtt reggelizünk egy salátabárban. Zseniális kutató, értelmes, jó szándékú, humoros és remek ember, Chopin-t és Debussy-t hallgat, a peptidekkel kapcsolatos kísérletei miatt pedig valószínűleg azonnal állásajánlatot kap majd, amint lediplomázik.

Mindeközben  ötödéves egyetemistaként még mindig szűz, mert más vetületben ezek mit sem számítanak. Gátlásos és szabálytalan arcú, ráadásul Head and Shoulders-alapon nem csak a fején van korpa, hanem a vállán is. Magányos. Szeretne végre összejönni  egy kedves, értelmes nővel, akinek aztán persze megkérné a kezét és gyermekei anyjává tenné, mert biztos lenne abban, hogy úgysem lesz több dobása már.

(Tegnap este, mondom. Lementem egy kocsmába, szemeztem egy nagymellű üszővel és utána mentem a vécébe)

Hónapok óta nem, mondom, és a villámra szúrt aszpikos tojást nézem. Kicsit hasonlít.

Én sem megint, mondja cinikusan, és vigyorog. Aztán kér még egy adag franciasalátát, mert örül, hogy őszinte voltam vele.

Én nem kérek semmit.