Álom

Ez csak egy vonat, amin ülsz. Kattogó kerekek zajától alszol el és ébredsz fel. A táj képlékeny, behelyettesíthető. Minden megállón ugyanaz a felirat van, minden hely ugyanolyan, minden útitárs csak gombás levegő, minden cél csak egy ostoba kezdet.

harsogó húsú véglények vakukkal telepucsított képei

gőzölgő, okádó kéményekre függesztett krisztusok

láva, ami átfolyik házakon, embereken

az idő kipereg az ujjaid közül, mint a homok, nem számolod, csak tudomásul veszed, hogy aztán belehalj

görnyedt iszonyatba dermedt minden, de közben állandóan mozog

túl sok az ember már ezen a bolygón és mégis túl kevés

golyószórók kaszabolnak le terhes anyákat és igazuk van

a mosolynak hiszel és nem nekem, pedig mindketten hazudunk

mennyi állatnak kell meghalnia, csak egy napon, hogy te élj

digitális ámokfutás, hát ide jutottunk

meg kellene nyomni végre azt a piros gombot, hallod, fater

Pár vattaszerű felhő tesped a kék égen. Izzadt a homlokom, madarak repülnek dél felé. Megsimogatom az ökör fejét. Barátságosan megnyalja a kezem. Ketten vagyunk csak, nehéz a barázdát meghúzni, tele van a föld félig megrothadt hullákkal.