Törióra

Nos, a X. században kalandozgattunk, elértük az Atlanti-óceánt, aztán jött arra épp egy hajó, a vikingeknek levágtuk a fejét, kumiszt csináltunk az agyukból, majd virtusosan áteveztünk három perc alatt Amerikába, pedig akkor még nem volt iránytű se, csak egy madzagon lógatott birkacsont. Ott aztán elástunk egy Árpád-sávos zászlót, seggbe rúgtuk Ülő Bikát meg Három Baszó Kutyát, aztán a Bering-szoroson meg Szibérián át oly gyorsan lovagoltunk haza, hogy felgyűrődött mögöttünk az Urál, aztán otthon meg addig basztuk a turulokat, míg mozogtak.

Nem zabálunk tananyag alatt, Dezsőke.

Nos, szűk ezer évvel később Washington, Adams meg a többi ilyen pajkó megtalálták a mi sávjainkat és annyira megtetszett nekik, hogy rárakták a zászlajukra, yes. Meg egy csomó csillagot, az meg a mi Tejutunk. És sírtak örömükben, hogy a magyarok alapították meg az USA-t, mert így legalább majd tudják mire fogni, hogy ha egy rakás kaki lesz ebből is a végén.

Holnap röpi. Bianka, te meg ne borotváld a picsád óra közben.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marquisdesade.blog.hu/api/trackback/id/tr661870455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magánhangzó (törölt) · http://maganhangzo.blog.hu/ 2010.03.26. 13:41:00

Ó, ez egészen olyan, mint egy jobbikos belső szeánsz jegyzőkönyve. Grat :-)

raves · http://mindennapramese.blog.hu 2010.03.26. 13:59:08

ebbe kicsit több volt a politika, mint sade márki. kár.

de Sade márki 2010.03.26. 14:11:19

@raves: Ebben egy deka politika sincs. Csak arra reflektál, hogy némely ostoba barmok teleszarták a tudományt sumér/etruszk/stb-magyar etnogenezisekkel.
Akkor miért ne lehetne amerikai-magyar is. Ez rajtam kívül még úgysem jutott eszébe senkinek a világon.

swungerina 2010.03.26. 14:22:53

@de Sade márki: Az még hagyján, meg még az amerikai-magyar is. Engem a sziriuszi etnogenezis óta nem tud semmi meglepni. Meg a föld kincse és a szívcsakra pilisben. Persze.

Zsüli · http://musiquedujour.blogspot.com/ 2010.03.26. 14:27:12

nekem volt ilyen történelemtanárom. egy élmény volt.

...

de Sade márki 2010.03.26. 14:27:37

@swungerina: Erről van szó, hogy egyem a szíved feletti csakrád.

zotyer · http://testimese.blog.hu/ 2010.03.26. 15:26:27

hja, ha minden tanár hasonló képpen állna a tanításhoz :-)

de Sade márki 2010.03.26. 16:02:43

@magánhangzó: Tévedsz, és raves-nek már megírtam, miért.
Cseréld ki a az Árpád-sávot vörös csillagokra, Amerikát Koreára, a kalandozásokat túl extenzív 50es évekbeli gyapottermelésre, Adamset meg Kim Ir Szenre.
Ugyanott leszel.

de Sade márki 2010.03.26. 17:22:08

Hm, a múltkor új műfajokat találtam fel, aztán újrateremtettem a földi életet, most megalapítottam Amerikát. Talán nincs is tovább ennél. Legfeljebb a 42 meg pár koalacsaj.

ex-leprás 2010.03.26. 18:28:06

tiszta sor, de majdnem kiszaladt a számon, hogy azok a kék csillagok most már inkább fehérek... biztos a bianka vonta el a figyelmet ;)

magánhangzó (törölt) · http://maganhangzo.blog.hu/ 2010.03.26. 18:33:44

@de Sade márki: 42 a válasz a végső kérdésre, de koalacsajok? :-)

de Sade márki 2010.03.26. 18:37:39

@magánhangzó: egy szatyor eukaliptuszlevélért bármit megtesznek

R. · http://macskanyelv.freeblog.hu 2010.03.26. 18:49:25

@de Sade márki: és van neked egy szatyor eukaliptuszleveled?

de Sade márki 2010.03.26. 18:50:54

@de Sade márki: Vagy pár rumoskóláért. Vagy két körért a merdzsóban.
Ezek a koalacsajok már csak ilyenek.

Kopi Luwak (törölt) 2010.03.26. 18:54:18

@de Sade márki: "Ez rajtam kívül még úgysem jutott eszébe senkinek a világon."

Nem-e??? Akkor ezt tessék megnézni. Figyelem: beszarás veszélye áll fenn az oldal alaposabb nézegetése közben.

magyaretimologia.extra.hu/szotar.htm

Többek között kiderül, hogy az archeológia tulajdonképpen magyar szó, vagy hogy a hallo-t a magyar nyelvből vette át az egész világ, bizonyíték erre a hall ő, vagy hogy valaki jól halló. "Mózes neve azt jelenti, hogy Mosás. Magyar elnevezés. Amikor a kis Mózest az Egyiptomban élő magyar uralkodónők kifogták a sásnádas vízből, a folyónál éppen mosás volt."
Ja, és ha már Amerikáról van szó, a Machu Picchut is érdemes elolvasni.:p

Komolyan mondom, nem tudom, hogy olvastam-e valaha ehhez foghatót. Életem egyik történelmi pillanata volt, amikor ráakadtam erre az oldalra.

the játszótér · http://thejatszoter.blog.hu 2010.03.26. 18:59:01

A mozdulat megtévesztő, Bianka nem borotválja, hanem Árpád sávosra festi és beletűz egy zászlórudat, a csillagok pedig Dezsőke tejfölfoltjai.

KFV · http://korosfeltunesiviszketegseg.blog.hu/ 2010.03.30. 10:30:12

Van egy kedves rokonom, akinek az a kattanása, hogy a magyar az ősnemzet. Egyszer Atlantiszból, egyszer Mexikóból eredezteti drága népünk, némi vallásos felhanggal.

Viszket az ujjam, hogy elküldjem ezt neki mail-ben.

De ki akarja megbántani a módos amerikai rokont, aki természetesen külföldről tolja mindezt?