Péntek este

A bárpultnál szemlátomást leharcolt, elvált, faszéhes nők ülnek, a bouncer beenged ingyen, régi haver.

Először nem megyek oda egyikhez sem, csak legelészem a látványt. Leképzelem róluk a push-upjaikat, a feszes minijeiket, a sminkjüket. Aztán, bár ilyenkor semmi sem bizonyos, az egyiknek kikérek egy koktélt.  Saccra harmincöt körül van, örül az italnak, a mixer odasúg neki, a nő rám néz, az italt elfogadja, bár lehet, hogy csak azért, mert már spicces és nem is lát engem túl jól: a koktél szívószálát először majdnem az orrába, majd a szemébe tolja.

Odamegyek hozzá, és pár mondat jópofizás után elhívom táncolni, nem sokat társalgunk, a zene hangos, meg aztán miről is beszélgessek vele. Aztán még egy koktél és megyünk, a dekoltázsa jó, vastag szája van, kinézem belőle, hogy issza vele, mint a vizet.

(…..)

A bizonyosságról és az elvárásokról aztán már csak annyit, hogy otthon kiderül: lóg a melle, elég slendriánul borotválkozik és csak úgy buborékosan prütykölgeti a gecit a szája sarkában.

Az ilyen halottaskocsit érdemelne, de aztán végül inkább taxit hívok neki, mert alapjában véve egy rendes gyerek vagyok.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marquisdesade.blog.hu/api/trackback/id/tr781958958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zz_ 2010.04.29. 09:03:38

Azt kellene észrevenni, (de nem fog menni) hogy mindkét fél hibás a kialakult helyzetben, amennyiben rossznak gondoljuk a jelenlegi állapotot.

Augustin 2010.04.29. 09:05:24

Mondjuk arról szó sem volt, hogy a posztíró hogy néz ki és hogy tud dugni, lehet, hogy még így is túl jó nőt kapott magához képest. Nem értem, mit reklamál. Ha nem akar leharcolt, lógómellűt és csak dugni akar egyet, akkor miért nem szed fel egy 18-20-as kurvát.

Plumper 2010.04.29. 09:13:12

@Picitures: értem, szóval akkor az összes többi stimmel, csak kimaradt egy: társ.
bravó.
akkor a nő pedig: pina, muff, suna, comb, segg, szopógép, cseléd, szakács, sörtartó stb.
hülyeség.

teknősbéka 2010.04.29. 09:23:42

"buborékosan prütykölgeti a gecit a szája sarkában"

A kedves poszt írójától ezt azért még megkérdezném, hogy kell?

Meeee, oszt nem fér bele a szerény szürkeállományomba és a vizuális elgondolásom is lefagyott:)

Plumper 2010.04.29. 09:24:04

@Augustin: mert 18:20-kor még nem nagyon ücsörögnek a bárban.

@teknősbéka: na a fitnesztermekben vannak még ronda nők. főleg a vékonyra izmosodott, barnára sült nőstények. brrr.:-P néha látok 1-2 jóseggű csajt, de az ritka. utóbb egy jó nagy húsos csajt nézett meg minden pasi, köztük én, titokban álló farokkal. fogyni ment a suna, de azt nem fog tudni, maximum izmosodni, olyan a testfelépítése. asse baj.

Krisztina 2010.04.29. 09:25:33

Ergerberger, de sade, ugy megneznek rolatok egy fotot meg egy iq tesztet. Csak azert, hogy mire vannak ezek a nagy elvarasok...meg az aktualis baratnotokrol ugyanezt.
Egyebkent ahogyan mondta itt valamelyik kommentelo, a 30-as 40-es korosztalyban is van am jo no boven, csak esetleg az altalatok itt megvillantott szinvonallal azoknak a kozelukbe sem juttok :)
Pedig egyszer valamelyik blogon ergerberger ugy megnevettetett, azt hittem, egy jo fej faszi, akinek egyedi humora is van meg raadasul.

Picitures doktor 2010.04.29. 09:26:06

@Plumper: ???????????????????mivaaaaaaaan?Azt írtam :A LEGFONTOSABB.
Na akkor annyit időt még rádszánok,hogy elmagyarázzak valamit.Otthon:én cipelem a nehéz dolgokat,mert a TÁRSAMNAK sajnos volt egy szívinfartusa.A mindennapi bevásárlás,főzés női dolog.Társ-bankkártyánk van.Csak én kertészkedem,a szereléshez ugyanúgy értek.Ölég jó a pszichológusi vénám,a családban mindössze 3 -an választottá ezt a pályát.Mit is írtál még??Spermadonor,na ugyi az nem megy.Neked meg az olasás,vagy a szövegértés.

Krisztina 2010.04.29. 09:26:52

@Augustin: mert annak fizetni kell, nem eleg egy koktel. A taxit meg nem hivni kell, hanem kifizetni edeske.

Picitures doktor 2010.04.29. 09:29:38

@Krisztina: az iq tesztet már kitöltötték.
sade szerintem nő,mert csak egy nő tud ilyen gyűlölettel leírni,és ízekre szedni egy másikat.

Angelblade 2010.04.29. 09:31:38

Nagyon személeltes! Bravó! A nő naplóbejegyzése erről az estéről így nézhet ki:

Azon az estén a bárpultnál ültem és iszogattam, mert nagyon gyér volt a felhozatal. Egyszer csak a mixer a fülembe súgja, hogy : - Ezt az italt az a fiatalember küldi. Odanézek , hát első pillantásra nem egy matyóhímzés de ha jobb nem akadt... hátha jófej és lehet vele beszélgetni. Odajön bemutatkozik- ma már ez is extra- majd kérdi nincs e kedvem táncolni. Mondom van. Szeretek táncolni. Hát ha ezt táncnak lehet nevezni ahogy ez a szerencsétlen fasz lötyögtette magát... És közben büszkén körül-körül pillantott hogy ki nézi. Senki nem nézte, egyedül én, kezdtem is kínosan érezni magam. Mikor mondta,hogy menjünk innen nagyon megkönnyebbültem, szeretnék máskor is idejönni.Gondoltam mára ennyi lelépek. Ő erősködött hogy hazavisz. Rossz paszban voltam és már spicces is valahogy az ágyban kötöttünk ki.
Na a szex az mégúgy sem asztala mint a táncparkett. Kb. annyi érzékiség szorult bele mint egy villanyfúróba, a szája büdös volt, a pöcse kicsi. Hála istennek a hasától nem nagyon látszott.
Eljátszottam neki, hogy élvezek, hogy hamarabb szabaduljak tőle. Kifelé menet még megcsillant az arcán a kispöcsűek önelégült vigyora...

wagabound 2010.04.29. 09:34:03

Picitures: nálad a pont. Kommentjeiddel - férfiként! - maximálisan egyetértek.

teknősbéka 2010.04.29. 09:36:29

@Plumper: Eccccer, még a múlt században gondoltam, hogy kéne izmosodnom, mert 176 centimhez mindössz 56kg vagyok...(és ezt tartom 16 éve)

Aztán kérdeztem az egyik agyatlan, de jó testű férfi ismerősöm, hogy mit lehetne tenni az ügy érdekében.

Valami porokat és magokat meg minden ételkiegészítő drága, de annál trendibb dolgot ajánlott, különben nem izmos leszek, hanem csontváz:)

Bebukott a projekt:)

Targonca 2010.04.29. 09:43:16

@Angelblade: Hihi a poszt író most lankadt le végleg :)

Plumper 2010.04.29. 09:50:27

@Picitures: nem az ilyen kis kedves, dolgos nőkre gondoltam, mint te!

@teknősbéka: egészségesen kell étkezni, sok energiát bevinni, és annyit edzeni, amennyi jól esik, de nem lazsálni. el kell döntened, hogy izmosodni akarsz, állóképességet növelni, vagy mindkettő.
ennyi.

@Angelblade: "- Ezt az italt az a fiatalember küldi. " - bakker, ez nem valami 80-as évekbeli ócska akciós-romantikus-szerű film. :-D
azt meg biztosan ismered, hogy:
- Kit akarsz ezzel kielégíteni?:-P
- Magamat.:-)

V.I.Lenin 2010.04.29. 09:51:10

@Angelblade: ...nagyon jó,...ez is tetszett...!

Hosia 2010.04.29. 09:54:53

@Rékuc: akkor nem egyedul nezem ezt az esztradmusort.
adok is a konyakosmeggyembol :)

V.I.Lenin 2010.04.29. 09:56:51

...az meg az én szerencsém, (vagy nem) hogy munkám végeztével alig várom, hogy a családommal és a feleségemmel lehessek..., ha elutazok akkor egy nap után már nagyon hiányoznak...persze, jól esne más nőkkel tölteni az időt, de ez nagyon bántaná Őt...ezt nem szeretném...

Picitures doktor 2010.04.29. 09:57:27

@teknősbéka: Te vagy a hibás.Miért egy ilyen díszpéldányt kérdeztél?Főleg,amikor tudod a választ.Magokat télen a kertbe a madaraknak.Étrendkiegészítőnek a gyümölcs,sok saláta,házisütemény,semmi porok.Éppen eleget tesznek ellenünk az élelmiszergyártók.60 évesen tudom a választ,sosem húztam ki magam semmilyen munkából.Tudok parkettázni,hegeszteni,mert valamikor úgy hozta a helyzet(az anyagi),hogy meg kellett tanulnom.Fiatal voltam,25 éves.De meg kellett lennie.Nem zajongtam miatta,hogy amíg a barátaink szórakozni jártak,én dolgoztam,mint állat.Most 60 évesen átépítjük a lakást .Most sem zajongok,mert meg kell lennie,de az eddigieknek köszönhetően még mindíg behordom a kocsiból a 30 kilósra sikeredett csempecsomagokat.Szoli a kertben,gereblyével a kézben.Örülj neki,hogy most vékony vagy.40 után kezdesz igazából nőiesedni,és gömbölyödni,ha nem vigyázol.Addig mehet a dufla adag töltöttkáposzta.

pavor nocturnus 2010.04.29. 09:58:05

Van itten ez a széttunkolt végbelű, művészi vénatágulatú ártány, akinél a kemény széklet erőltetett kiürítése végbelének berepedését idézte elő... S ez még mind semmi, mert végbelének előboltosulása a végbélnyílásából kilógó sötétvörös, nedves, ujjszerű nyúlványként jelenik meg a publikum előtt... Behagyintotta ide közétek drága barátaim Érisz almáját, s veszekedtek rajta, hogy ki a legszebb közületek, ám hiábavaló mindez... Nők, férfiak, ugyan... A test az csak test, s majdnem mindegy, hogy a kéz amely simogatja nőé vagy férfié, magyar testvéreim, polgártársak... Ez az írni tudó öszvér nem Párisz, oszt' mink se' vagyunk se Héra, se Pallasz, Athéné, se Aphrodité, de kérlek benneteket ne egyetek DDT-vel permetölt almát, mer' a DDT metabolitja az androgén receptorokhoz kötődik, s így gátolja az androgén anyagok kötődését, melyeknek kulcsszerepük van a szaporodási szervek és a férfias jelleg kialakulásában... Ez persze joggal veti fel a kérdést, hogy végső soron a DDT lehet (az egyik) oka a férfiakat érintő ártalmas trendeknek... Mint az elbeszélés írójának példája is bizonyítja...

Picitures doktor 2010.04.29. 10:00:58

@Plumper: Ez öléggé nyál......azaz nyájasra sikeredett.Ha ismernél,se kicsi (176 cm)-nek,se kedvesnek nem neveznél .Inkább reálisnak,ami bizony néha kemény.

m.77 2010.04.29. 10:01:09

hol van ez a bár???

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.29. 10:02:09

@Hosia: azt mindig köszönettel fogadom
*majszol*
a márkit pedig bírom, de @Angelblade: kommentje azért aranyos volt :)

Picitures doktor 2010.04.29. 10:02:43

@pavor nocturnus: asztaaaaaaaaaaaaaa,nem hittem volna,hogy nekem ilyen könnyen lehet meglepit szerezni,pedig de :-)))))

Glg 2010.04.29. 10:04:30

lol....újabb szenzációs poszt :)

pavor nocturnus 2010.04.29. 10:04:44

@Picitures: Megmenteni jöttem közétek... A Salvator téged is megérint, kedves...

Picitures doktor 2010.04.29. 10:04:59

@V.I.Lenin: Hááááááááát,ha csak ez a problémád,oldd meg okosan,hogy ne tudja meg.

Picitures doktor 2010.04.29. 10:07:53

@pavor nocturnus: Köszke,de ha szükségét érzem,szeretem én megmenteni magam.Tudod,bízok én......de jobban magamban.Azaz,csak magamban.

Picitures doktor 2010.04.29. 10:09:05

@pavor nocturnus: Salvator,salvator.....az ugye fejfájáscsillapító???Nem vagyok jártas a gyógyszerésztudományban.

Leggy 2010.04.29. 10:12:09

Öööööööööö, te hány éves is vagy, királyfi?! És még nem tűnt fel, hogy a kiegyensúlyozott, üde, jóllakott lányok péntek esténként nem a bárpultot támasztják, hanem a szerencsésebb faszik ágyát melegítik....? Rossz helyen keresgélsz, lúzerkém

pavor nocturnus 2010.04.29. 10:13:00

@Picitures: Mint előtted is ismeretes a Lélek megjelölésére az Ószövetség a héber ruah kifejezést használja, aminek jelentése meglepő, heves légmozgás, széllökés... Azaz fing... Flatuláció... Szellentés... Nincs köze a fejfájáshoz, kizárólag a belekhez... De ne profanizáljunk, kedves...

teknősbéka 2010.04.29. 10:19:04

@Picitures: He-he-he

Igazad van, hidd el, én is nagy műszaki zseni vagyok, párom a több egyetemi végzettségével kevésbé ért hozzá:)

Aztán a család miatt bármit megteszek...cipelek, emelek, lótok és futok és mellette még tanulok is, mert megtanultam, hogy az igazán értelmes dolog, amire gyúrhatok, az az agyam:)

És a főzés mellett elfér egy kis hozzászólás:)

Sovány vagyok, Na és? Én elfogadtam magam, hogy mások is elfogadhassanak:) Nem a külső az egyetlen dolog a nőben.

De azt hiszem, Te már ezeket sokkal mélyebben és jobban látod!

Amúgy örülök, hogy ilyen erős és a saját mércémmel mért IGAZI nők, még élnek (mint te) és meríthetünk belőlük erőt!

Bloberf 2010.04.29. 10:20:51

A bárpultnál szemlátomást leharcolt, elvált, faszéhes nők ülnek, és nézik a sok szánalomra méltó pinaéhest amint jönnek egymás után. A sok pinaéhest akiknek egyetlen reményük a faszéhes nökben van.
Érdekes lenne ha a faszéhes nöd is irna egy hozzászólást. Hmm. Leirná pl. milyen gyatrán nyaltál, stb stb

Plumper 2010.04.29. 10:21:36

@Picitures: jó, de a mai 45+ éves nők még a normális generációból valók, általában.
sok gond a 35 alattiaknál van manapság.
a 80-as évek végén sok hülyeség bejött ide is. azt hiszik, felnyílt a szemük, pedig csak marhaságokat hintettek el nekik. és a nyugati kultúra rosszabbik fele tobzódik K-Eu-ban.

bélabébi (törölt) 2010.04.29. 10:30:54

Ez a blog ugyanolyan kitaláció, mint mondjuk a dezsomail. Hitelesnek tűnik, de kamu sztorik. Egy bárban egymás mellett ülnek a 35 éves szerinted halottaskocsit érdemlő nők és mind téged akar? Jóhogynem licitálnak rád...
Kamusztorik, kamublogok tele vele a net...
Amúgy nézz már meg egy harmincas csajt, meg egy tizenévest, vagy huszonévest...
A 30- as olyant tesz veled, amiről a 20- éves még azt sem tudja, hogy létezik...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.29. 10:34:45

@bélabébi: remélem, regényt se olvasol soha, meg verset, mert az is mind kamu, pfejj.

Picitures doktor 2010.04.29. 10:35:21

@pavor nocturnus: Ahha,és sem szeretem a profánizélést,egyébként eszembe jutott már a cuccos neve.Valamikor vót olyan,még a búr háborúk idején én is szedtem,hogy Salvador,ezt kevertem Salvatorral,akit nem kell ismernem,mert nem mutatták még be nekem.A szellentésről,meg mint úrinő,még nem is hallottam.Tudod az én köreimben....

bélabébi (törölt) 2010.04.29. 10:37:42

@Rékuc:

Érdekes párhuzam a vers meg ez a blog...
Hogy sikerült ezt összehoznod?

t.o.d. 2010.04.29. 10:37:52

Elég szánalmas írás.

Gondolom a blogoló eszetlen nagy királynak képzelte magát, amikor leírta:
"csak úgy buborékosan prütykölgeti a gecit a szája sarkában" Remek. Hihetetlen, mekkora egy tulok vagy, pornófilmen szocializálódott fantáziával.

Egyszer próbáld ki élőben, a szex amúgy jó dolog, és ne ilyennek képzeld el.

És hogy kerül ez a szemét az index címlapjára???

pavor nocturnus 2010.04.29. 10:39:30

@Picitures: Tévedsz, kedves, mer' a Salvador az nem gyógyszer, hanem Dali...

bélabébi (törölt) 2010.04.29. 10:40:27

@t.o.d.:

Szívemből szóltál barátom...

Picitures doktor 2010.04.29. 10:48:15

@teknősbéka: No még1.Nagyon jól állítottad be a dolgokat,ezt ne vállonveregetésnek vedd,mert nem szeretném,és nem annak szánom.Egy hiba:Te elfogadtad magad,hogy mások is elfogadhassanak.Nálam ez úgy szól:sz@rni rája,hogy ki fogad el,és ki nem .Aki veled együtt húz,az úgyis olyannak fog látni,amilyennek szeretnéd,hogy lásson.Tehát aki számít Neked,azt olyanná formálod,hogy tetsszél neki.A többi vagy közönyös,vagy lapát.Az élet folyamatos manipulálás,a jobbátétel miatt.Mondhatni nevelgetés is,fenőttek között,szeretettel.Tudod milyen érdekes volt szilveszter napján nézni a gyerekeket?Vitatkoztak kötözködtek,telefonáltak,szidták az ismerőseiket,hogy milyen töketlenek,meg mit vegyenek estére,mi meg apjukommal békésen ,kézenfogva,egymásra néztünk,pont olyan szeretettel,mint 40 éve,és megállapítottuk,hogy az egész bandából mi vagyunk a normálisak.Hmmm.Egészen elérzékenyültem.No ezt az érzést kívánom mindannyiótoknak.

Picitures doktor 2010.04.29. 10:49:11

@pavor nocturnus: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

NewC 2010.04.29. 10:53:56

de sajnálom, hogy elolvastam ezt az egészet, de mindenesetre felmerüt bennem egy szó: úriember - ja és - úrinő -... az is végeredményben ugyanazt "csinálja" mint a bunkó tahó paraszt alacsony intelligenciájú vadbarom - csak szereti csinálni, mert tud hozzá hangulatot, meg atmoszférát teremteni... ezért aztán TÁRS-at keres hozzá, nem egy megszemélyesült nemi szervet, mint ami maga is, ahogy találóan írta valaki... szóval a különbség belülről indul, fejben.

Picitures doktor 2010.04.29. 11:03:02

@pavor nocturnus: NemszeretemDalit.Nem az én stílusom.

Hosia 2010.04.29. 11:10:46

igazi natural high, nagyon nehez itthagyni, de muszaj.
remelem, mar keszul a best of harmadik resze.
ez isteni volt, marki!

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.04.29. 11:17:17

Pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el. Mindkettő azért ment oda, már bocsánat.

Ez olyan, mint mikor a piacon veszek rádiót, mert relatíve szép és olcsó, majd mikor otthon bekapcsolva arra leszek figyelmes, hogy érdekesen büdös szag árad belőle és istentelenül melegszik a trafója.

Remélem szemléletes voltam.

pavor nocturnus 2010.04.29. 11:17:27

@Picitures: Jómagam is ritkán inhalálok almabort, de mint előtted is ismeretes kedves, A szelek palotája, mint alkotás, közel áll a zsigereimhez...

pecs2010 2010.04.29. 11:18:00

Nagyon jókat írsz!
Kár, hogy egy betűje sem igaz.

pavor nocturnus 2010.04.29. 11:18:02

@Picitures: Jómagam is ritkán inhalálok almabort, de mint előtted is ismeretes kedves, A szelek palotája, mint alkotás, közel áll a zsigereimhez...

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.04.29. 11:20:51

Elszállt az előbbi, tehát.

Mindketten ugyanazért mentek oda, pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincsen. Régen ki volt írva a boltokban is.

Hősünk olyasféleképpen cselekedett, mintha kiment volna a piacra rádiót venni. Tudja jól, sokáig nem akarja majd használni, relatíve szép legyen és olcsó. Megveszi a szerkezetet, hazaviszi, bekapcsolja, majd furcsa égett-büdös szagot érez, és a kelleténél jobban melegszik a trafó is. Megválik a berendezéstől.

teknősbéka 2010.04.29. 11:30:40

@pavor nocturnus: Nem az almabor az oka annak, hogy az Úr a bánat rozsdás kardjába dől? :)

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.04.29. 11:32:23

A rádiókról áttérve, röviden vázolom a társkeresés problémáit korunkban.

Vegyük a normális férfi esetét, én arról tudok nyilatkozni.

Utcai, járművön vagy megállóban történő ismerkedés: 40 éve működött, ma az ellenkező neműek zöme azt gondolja: meg akar dugni. Így ezt a formát manapság nem, vgy igen kevesen alkalmazzuk.

Iskola: tudok egy két pozitív pédát gimnáziumból, de alapvetően felejtős eset, az általánost nem számolom.

Felsőoktatás: már megvan az aktuális partner, meg egyébként is, tehát nem úgy látom, mintha működne, ám tudok ellenpéldát.

Internet: napjaink átlaghőse a világhálóra szorul.
Férfiak egy része: NORMÁLIS társkeresőbe regisztrál, igényes, mégsem kurvával óhajt szexelni, de célját nem vállalja fel, majd megtudod utána.

Ez életre hívja a „dugni vágyók kíméljenek” című bemutatkozásokat, így a normáls nőneműek sem a normális közönséget szólítják meg, hanem mindjárt a pinavadászokat.

Egyik nem csalódásai hívják életre a másik nem általánosításait és fordítva. És ennek áldozatai és bölcs szemlélői kommenteltek itt előbb.

Picitures doktor 2010.04.29. 11:32:28

@pavor nocturnus: nemtom mé emlegeted állandóan a szeleid palotáját,meg a zsigereidet,és az almabort meg , mint inhalálószert.Kénytelen leszek utánanézni ennek a műalkotásnak(szelek,lélek,meg miegyéb),mert útálom,ha nem tudok érdemben hozzászólani valamihez.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.04.29. 11:33:28

Természetesen a fent leírtak NEM mindenkire igazak, nem reprezentatív megfigyelésen alapulnak :D

-Tom- 2010.04.29. 11:37:29

Itt aztán minden játszott.
Bujtatott blogreklám(szidásnak álcázva).
Értetlenkedés a köbön.
Két szép hölgy aki engem szeret és viszont. (egyikük nem értette, hogy a fiatalember reklámozni jött, ezért versekkel példálózott neki)

Úgy vélem valamivel le kéne zárnom, valami kellően mívészivel a kommentelést, hogy bele simuljak a blogtematikába.
Hogy kerek egész legyen.
Tehát a versekről jutott eszembe, hogy írnom kéne valamit anyámról ide.

Anyám

Kunfajta, nagyfejű asszony volt
Kínzottja sok-sok méla vágyak
Reám nézett, és feljajdult,
Majd nekiszaladt a híres magyar Hortobágynak.

Nah, mára ennyi Edömér, csókollak,
(kevesen értenek téged, de ez engem szórakoztat)

-Tom- 2010.04.29. 11:38:18

belesimuljak
bah...

Picitures doktor 2010.04.29. 12:03:40

@teknősbéka: ez már akkor tudatmódosító szernek számított??Almabor brrrrr

pavor nocturnus 2010.04.29. 12:11:03

@teknősbéka: Úgy vélem, hogy mondanivalód tartalma nem eléggé kiforrott még, kicsit pezseg, kicsit csípős, de leginkább képtelen vagyok vagyok a szubsztanciáját kihüvelyezni...

teknősbéka 2010.04.29. 12:16:01

Quimby szagú mondanivalóra, mint "almabor inhalálás" egy másik számával kérdeztem vissza!

pavor nocturnus 2010.04.29. 12:19:03

@Picitures: Má' John Harvey Kellogg is ismerte a patyolattiszta belek titkát, joghurtos beöntéssel... Ugyan a nemiség mellőzésének harcos prófétája volt, de azér' nem vitassuk már el tőle az elmeélt, kedves...

pavor nocturnus 2010.04.29. 12:20:40

@teknősbéka: S egyebekben mi volna az a Quimby, polgártárs...?

Targonca 2010.04.29. 12:25:15

Almabor brrrrr??? Az almabor dianával az a brrrrr!!!

-Tom- 2010.04.29. 12:27:59

Picsába.
Elbasztam a verset anyámról.
Cserébe két napig nem jövök. Ígérem.
Tehát a vers, mert érzem hogy a blog enélkül behalna:

Anyámról
Kunfajta, nagyfejű asszony volt
Kínzottja sok-sok méla vágynak
Reám nézett, s feljajdult,
Majd nekiszaladt a híres magyar Hortobágynak.

óh

iksz01 2010.04.30. 19:54:23

1. ez a blog azért elég egyértelműen kitalált sztorikból áll, nem kéne ennyire komolyan venni.
2. kis (ön?)irónia és elvontság is van a történetekben
3. nyílvánvalóan nem nőknek írták

Szerintem el vannak túlozva a kommentek, sokan támadják ezt a rohadtul ellentmondásos (most akkor miért megy a legrondább nőkre az író, hogyha közben utálja őket, és nem is élvezi a dolgot? Egyszerre hímsoviniszta és loser?), DE ettől függetlenül olvasható és humoros történetet. Túl kéne lépni rajta - ez nem a 30-40 éves, öntudatos nőknek lett írva. Ennyi.

Hosia 2010.04.30. 20:38:33

@fred07: "ez nem a 30-40 éves, öntudatos nőknek lett írva"

dehogynem!

Eclipse (törölt) 2010.05.01. 20:07:02

Lemaradtam a nagy visszatérésről, de üdv ismét.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.02. 09:00:05

újfent kiderült, egyetlen blognak sem tesz jót a címlap:)

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.05.04. 09:16:35

Drága Edömérem,

Visszatértem önkéntes száműzetésem és büntetésem után amit az elsőre elbaszott, félregépelt versemért vállaltam magamra, amolyan modern penitenciaként.

Tudom, hogy hiányoztam és még a levegőt is lábujjhegyen vetted ( finom képzavar) aggodalmadban, hová tűnt a te hű híved, a Dezső.

Azon gondolkodtam a spájzban - a hová befalaztattam magam (szintén a penitencia része, a lyukon etettek, mint Bátory Erzsébetet, kurva jó buli, egyszer próbáld ki, bár vödörbe szarni elég macerás, mert vágja a seggem a veder alumínium pereme, és egy idő után elkezd erjedni a fekália de mindegy) - egyszóval az foglalkoztatott, hogy téged nem frusztrál-e a mai társadalomban az értékek devalválódása?

Na nem úgy általánosságban nyilván, mert mindketten rühelljük a közhelyeket, hanem konkrétan. Most nézd meg: idejönnek és belemázolnak a te nagy művedbe.

Alkotsz egy da vinciset -cselendzsből. Mert a magkutatás közben ötpercre ráérsz. Na meg jó a közérzeted a bifidus essenssistől, amit naponta zabálsz reggelire - erre tessék.
Idejönnek, és elkezdik rávetíteni az ótvar picsa hétköznapi kis életükre.

Ezzel az értékek - amit feszt képviselsz - piszok mód devalválódnak, és ezek még pofátlanul a markukba is röhögnek közben. Mint aki jól végezte dolgát.
Én mondom Edömér, nem marad lassan már semmi más, csak az ágyba- vagy a vödörbe szarás.
Mint művészi pörformansz, és önkifejezés.
Elkeserítő.
*sóhajt és ingatja a fejét*

Ez a befalazás dolgot amúgy ki kéne próbálnod.
Jókat lehet elmélkedni, tűrhető a koszt és a szagot megszokja az ember.

Na csókollak Edömér,
a te Dezsőd

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.05.04. 09:18:37

Báthory= a há betű kimaradt a Bözsi nevéből - távoli rokonom, méltatlan lenne ha nem javítanám.

de Sade márki 2010.05.04. 20:54:05

@gájricsi dezső: Senyvedhettél volna tovább is, mondjuk, 3-4 hétig, hehe.
gajricsi.blog.hu/2010/04/20/a_hatodik_napon_7. Ezt meg elolvastam, mert ha nem tévedek nagyot, részben vagy egészben nekem van címezve.
Elmélkedtem rajta, és elszomorít, hogy ennyire ragaszkodsz hozzám.
De tényleg.

de Sade márki 2010.05.04. 21:21:06

@vészmadár (pica pica): nézőpont kérdése. voltál már címlapon?

Hosia 2010.05.04. 21:47:12

@de Sade márki:
en is elolvastam, ez inkabb beteges. a nagyobb baj az, hogy meg csak nem is szorakoztato.
de ne legyel olyan erzekeny, engem is emlitett mar blogjaban mazochistakent a kepem (!) alapjan. sot azt is kepzeli, hogy rola irok, meghogy mar regota ismer. :)
don't feed the troll, marki!

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.05.05. 08:35:16

@de Sade márki:

Drága Edömérem,

Hát előkerültél?
Az Isten segéljen meg téged, hogy végre a hangod hallatszik! Itt aggodalmaskodtunk, hogy már a halál mezsgyéjén egyensúlyzol, azért gyengül és erőtlenedik szavad, és írásod minősége folyamatosan.

Az, hogy konfabulálsz, nagyon megtisztelő, bár téves. AZ AZ ÍRÁS NEM RÓLAD szól.
Hanem Subba Gecyről. Aki sok-sok kedves embert kitiltott a színvonalas állatságok kicsiny boltjából, alias Subba blog. (kivétel ha te vagy Subba Gecy, amit egyébként simán el tudok képzelni, főleg a "beszélő nevek" témakörben)
A Subbát egyébkén kamálom, csak, hogy ilyen triviálisan fogalmazzak itt az értékek halmozása közepette.
Cicám Edömér, azt az írást nem humornak szántam az egy vélemény. Jogi vélemény. Lévén hogy jogász-kéményseprő vagyok.

Azon a blogon a "Julika, Bandi meg a perverzek" bejegyzésben emlékeztem meg munkásságodról.

De igazából EZ szól rólad: fouche.blog.hu/2010/05/01/friday_night_4

És van ott egy másik bejegyzés is, ami szintén, de találgass melyik az azzal az okos, bár kicsit torz fejeddel!

Csúnya fiú ha vissza írogatsz, így a végére még te is devalválódsz itt nekem. Akkor hová járok értékért?
Az ABC-be?
A nagybanira?

Jobban örültem, amikor jó hallgatóságként csak egyetértően bólogattál, de Isten neki, fakereszt, írogassál vissza, ha most ez a perverziód. Dehogy zavarlak meg a ténykedésben, még szuicid leszel!
Nem venném a lelkemre!

Csókol a te hű híved:
A Dezső

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.05.05. 09:01:11

* keservesen sóhajt egyet*

Nah jó Edi, kicsit az általad idézett is rólad, szól...igaz. Bár nem te ihletted.
Hja' hiába, te vagy a kedvencem. Másról nem írtam még egy sort se.
Bezzeg rólad!
Szerintem járnunk kéne.
Gondold át. Az lenne csak igazán perverz.

csókolgatlak össze-vissza:
D.

pavor nocturnus 2010.05.05. 10:51:28

@gájricsi dezső: *cikornyásat fingik*

Az elmeél tetűlled el nem vitatható drága kolléga, olyannyira, hogy lassan már nem is ürügy leszel csupán a szórakozásra, hanem magad leszel számomra a vegytiszta mulatság...

*visszanyel egy savanyú böfögést*

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.05.05. 11:20:30

@pavor nocturnus:
* az ég felé fordítja a szemét, és felnyög*

Az a lényeg drága kolléga, hogy te jól érezd magad.

Máskor ne szopálj be annyi buggyant almabort, nem fog fosatni-fingatni, és úgy általában a beleid rendbe jönnek. Egyél sok bifidus esssensist, végy példát Edömérről, ő folyton csak azt falja, attól ily kiegyensúlyozott, bambán mosolygós az arca.

De, hogy hangulatod tovább fokozzam, átküldöm Misát a házi medvémet, vele rendeztek valami 'mulaccságot', rögtön rendbe jön az emésztésed, ha kitáncolod magad.
Nem is értem ezt a dehonesztáló megjegyzésed, egy kéményseprőtől, aki háryjánosként szeret nagyon mondani, mégis ugyan mit vársz?
Érthetetlen.

Az árokparton ülve mer nagyot álmodni, és jogtudósnak képzeli magát.
Aztán rálép Misa a kezére, felordít és észbe kap.
És idejár csodálni az okosakat.

csókollak döbbent tisztelettel, alázatosan:
Dezsőd

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.05.05. 12:04:18

@pavor nocturnus: azt írtam má', hogy szeretem a bőröd illattyát?

pavor nocturnus 2010.05.05. 12:25:09

@gájricsi dezső: Nekünk má' csak ennyi adatott... Hódolattal bámulni felfelé a notabilitásokra, osztan nyelni vissza a könnyeinket, vagy megpróbálni frappánsnak mutatkozni... De nem megy, kuporgunk a füvön, s emlék-kollázsokból szarkupacokat emelünk, izzadunk... Add a kezed egy táncra, testvérem...

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.05.05. 12:43:05

@pavor nocturnus: Nekem már asse'.
Én csak némán sírok.

Benyomtam a kazettás magnóba itt a manzárdban egy jó kis nótát, most legalább ritmusra tör fel belőlem a rívás.
Táncoljónk, zokogjónk.

Íme a nemzet mártírjának ideillő száma:
www.youtube.com/watch?v=NhNcPCLl61w

pavor nocturnus 2010.05.05. 13:21:49

@gájricsi dezső: S az isteni kútból felbugyog az éterien érintetlen, tiszta forrás... Itten ugyan hang nélkül élvezhetem csupán, de mákonyos őrületbe von von e mágikus pantomim puszta látványa is, visszhangosat bődülnek beleim, Misa Maci Misi mókussal borostyánszín pisa-keringőben egyesül, felfakadnak a szemek hályogai, kelevények kelnek, forgó felhők szédítenek, s akkó' ez a sade (aki nem énekel) itt mit se' lát ebből a földöntúli szépségből, mer' szorulása van, s a rossz emésztés megmérgezi a szívét, s tönkreteszi az életét, s szelek gyötrik, s mint hitehagyott egzisztencialista nem tudja, hogy van választása, s e választás az, hogy szabadon engedi a belében felgyűlt szelet, szart, amint ezt tudjuk mi ketten drága kolléga, egyesülvén az eksztázisban, amit csak két halandó, ám a szépségre nyitott lélek tapasztalhat meg... Egyet jobbra, kettőt balra, trállálá-trállálá...

pavor nocturnus 2010.05.05. 16:07:55

@gájricsi dezső: S én mostan alaposabban elmélyedtem a munkásságodban is, s asziszem valami intellektuális közösség csírája szökkent szárba bennem az alkotásaidat áttanulmányozva, megöblögetve azokat a számban, megropogtatva a savgerincét, megszopogatva tanninjait... Egészében markánsan savas cucc, jó magas alkoholfokkal, de a maradék cukrok azér' kellemesen bizsergetik meg izlelőbimbajaimat... Még egy pacsi, oszt' ég áldjon, testvér...
*pajkosan kacsint*

el menta macska 2010.05.05. 18:14:33

a következő Kispál és a Borz dalszöveget érzem ideillőnek:

"Itt akkora boldogság van,
Hogy ide már csak műanyag játékok járnak..."

de főleg:

"Itt ebben a tájban él egy festő, aki olyan ügyesen festi
A tájat, hogy annak a tájnak aztán olyanná kell lenni..."

de Sade márki 2010.05.05. 18:16:42

@pavor nocturnus: @gájricsi dezső: Nem tudnátok elmélyedni máshol egymásban?

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.05.05. 19:16:19

@de Sade márki: Edömér drága,

Én benned mélyedek el folyton. Azért jövök. Azt hittem tudod. Már számtalanszor kifejeztem megbecsülésem irányodba.
Ez most fájt.
Tőr a szívbe.
Amúgy is lemondta a vendégem a műkörmözést, és most még ez is.
( a kéményseprés mellett másodállásban műkörmözöm, mert több lábon állok)

Nah mindegy. Olyan kis sótlan vagy mostanában.
Nem lehet, hogy te skizorfén vagy?
Na meg ne bántódj!
CSak olyan kettős személyiséget érzek. A régi jó Edi az mindig olyan kedves volt.
Pátyolgatott.
Inni adott.
Smúzolgatott itt mindenkivel. Kvaterkázott.
Szinte már émelyítően kedves volt, ha érted mire gondolok.
Fájó ez a váltás.
Semmi süti. Torta. Kis falatkák, üdvözlőnek... Üdcsit se kaptam...
Legalább egy pogácsát bazdmeg!

Jajj bocsáss meg, csak már a sírástól össze-vissza gépelek, nagyon megvisel a dolog.

Nah nem baj azért maradok őszinte híved,

CSókol homályos tekintettel:
Dezső

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.05.05. 19:17:54

és már a sírástól a skizofrént se tudom leírni...brühühü

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.05.05. 19:21:03

@pavor nocturnus: * elvigyorodik és a fejét ingatja*
Milyen kis hamis maga...ehh...hol vagyok én az Edömérhez?!
Hát gyalázatra se méltó!
Még arra se!
Kiköpni egyet a nevem hallatán oldalra.
A művészet oltárán a galambszar.
Ami odakövesedett.
Az vagyok.

Bezzeg az oltáriszentség!
Hahh.
Nah most elmélyültem, és átérzem a misztériumot.

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.05.05. 21:16:23

Nah jó. Átéreztem.
Akkor most egy darabig megint hiányolnod kell, Edömér.

Addig is íme egy kis hallgatnivaló:

www.youtube.com/watch?v=UQV6f7P3McQ&feature=related
csókollak
dezső

pavor nocturnus 2010.05.06. 09:31:08

@de Sade márki: Én ugyan csak kisisten, vagy junior miniszter lehetek Dezső alázatos sertepertélése megett, mivel az ő rituális-vallásos felajánlkozása méltóságodnak olyan példa, aminek magasába felkapaszkodni halandó ember képtelen, így kicsinységem félve meri csupán méltatlan szolgálatait felkínálni kegyednek... Bármilyen alantas munkát, megalázó gyötrelmet hajlandó vagyok elvállalni, pusztán azért, hogy közeledben tudhassam magam...

de Sade márki 2010.05.06. 20:18:36

@pavor nocturnus: Kedves jobbágyom, nagyra értékeljük, hogy uradalmunk alapzata ily sziklaszilárd devóción nyugszik. Ezt megfontolván, Téged és legfőképpen géjricsidezső nevű másik kedves alattnyalónkat, noha hű szolgálataitokért többet érdemelnétek, abban a kegyben részesítünk, hogy legalább egy holdhónapig - jól megérdemelt kiváltságotoknak örvendezve - nem kell márkiságunk jobbításán fáradoznotok bejegyzések sokaságának álcázott iparkodmányaitokkal.

I. Marquis s. k.

de Sade márki 2010.05.06. 22:22:20

@Angelblade: Zseniális komment, őszinte elismerésem.