Isten tenyerén, II.

1768

Bál van éppen a kastélyomban. A szakácsom, saját utasításomra, fürjtojásba töltött mézes pávaszart szervíroz ismerőseimnek, akik eszik, mint a mannát és közben eltartják a kisujjukat.

Kikönyöklök az erkélyen, kezemben egy finoman metszett velencei üvegpohár, teli bordói vörössel, nézem ezt az egész hajcihőt, amit én rendeztem nekik.

Bál van. Derékmagasságig nyírt sövények labirintusában részeg nemesek kergetőznek, férfiak kergetnek nőket, nők nőket, férfiak férfiakat, nők kutyákat.

Nos, nem szeretnék holnap reggel a kertészem helyében lenni.

Aztán gyorsan elunom, lerázom magamról a frissen megözvegyült madame Moncharde-t, aki épp irtóra be van gerjedve, rámutatok neki egy nemrég beszerzett andalúziai kaktuszra, hogy abba üljön bele, és a hülye kurva tényleg elkezdi megpróbálni. Én pedig bevonulok a lakosztályomba, és csak hallgatom a kéjes nyögéseket, amik az összes sarokból szólnak, mint pókháló szövik be az egész birtokot, orgazmusok szaga kényezteti az orrom, de most nem érdekel.

Részeg vagyok, belenézek a firenzei tükörbe, mert beszédem van vele.

Irigykedsz, mi? Nekem megvan mindenem. És neked?

Angyal minden nő,

vagy csak hús, mit használsz, de

megvált téged ő?

Pofán öntöm a rubintszínű borral.

Mi bajod van? Mi a kurva anyád bajod van?, üvöltöm és beledobom a velencei üveget az arcába, a tükör szétfröccsen, és darabokban hullok le a földre.

Valaki kopog az ajtón.

Egy szobalány az, Marie, vagy mi is a neve, nem mintha fontos lenne, azt hiszem, tőle csak egy gyerekem lett volna, de a szénégetőim segítettek ezen a buta tehénen.

Kezdjük szervírozni a desszertet, uram?, kérdi alázatosan görnyedt, szenvtelen testtartásban, amit már láttam tőle, de akkor jobban tetszett.

Bólintok nagy nehezen, ő meg kimenekül az ajtóból, a látványtól, ahogy törött cserépként birkózunk egymással a szőnyegen.

Tomboló állatként megyek vissza, fél órán belül megdugok négy nőt, finom arisztokrata picsákban vájkálok, az ujjam között mint úszóhártya feszül a pinalé, aztán elalszok és reggel arra ébresztenek, hogy katonák kopogtatnak a chateau kapuján.

Az egyiket felismerem – már nem először tartóztat le.

Ő is elröhögi magát, mert olyan lehet a parókám, mint egy szénakazal.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marquisdesade.blog.hu/api/trackback/id/tr181943958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsüli · http://musiquedujour.blogspot.com/ 2010.04.22. 22:45:58

"...férfiak kergetnek nőket, nők nőket, férfiak férfiakat, nők kutyákat."

tetszik. nagyon.

Hosia 2010.04.23. 05:20:36

a pavaszar viszi a palmat. jo valasztas volt.

arangolo 2010.04.24. 12:29:01

"Angyal minden nő,

vagy csak hús, mit használsz, de

megvált téged ő?"

"Bólintok nagy nehezen, ő meg kimenekül az ajtóból, a látványtól, ahogy törött cserépként birkózunk egymással a szőnyegen."

Remek. Köszönöm. Ezekért olvasom ezt a blogot.

barnacukor. 2010.04.26. 22:42:44

tetszik ez a korhű vonulat