Törzsvásárló

Leslattyogok a boltba egy üveg borért. A pénztárnál előttem egy nő áll, kosarában egy baguette. Nagy nehezen kihalássza a retiküljéből a pénztárcáját.

Törzsvásárlói kártya, vakkant a pénztáros.

Majd elfelejtettem, vihog a nő, kinyitja újra a táskáját, annak egyik belső oldalrészén elhúz egy zippzárt, benyúl, némi keresgélés után kiveszi a jogsiját, majd visszateszi, és keres tovább.

Míg eljátszadozom magamban a gondolattal, hogy ezt a baguettet 5-6 napos szárítás után egy kalapáccsal beleütögetem a végbelébe, anélkül, hogy bevajaznám, végre kivesz egy piros tartót, amit kinyit, és amiből kis tokokba fóliázott kártyák ömlenek ki leporellószerűen, szinte a földig. Végigtanulmányozza, hogy köztük van-e az idevaló. A pénztáros megértően bólogat és dühösen rámvillan a szeme, hogy ne türelmetlenkedjek.

Miután a nő rájön, hogy nem találja a megfelelőt, visszahajtogatja a kártyákat, becsukja a tartót, visszateszi a táskájába, behúzza a rekesz zippzárját, majd elkezd keresgélni a másik oldal fachjai között, megtalálja végül a jót, diadalmasan kiemeli a személyijét, majd visszateszi, végül kivesz egy másik, immmár zöld tartót. Kinyitja.

Azon gondolkodom, miért nem hoztam dugóhúzót, amivel kinyitnám az üvegem, és mire sorra kerülök, meg is iszom a  bort. A dugóhúzóval pedig kivájom a bal petefészkét, és megeszem, mint egy raviolit.

Halk és elégedett sikoly, ahogy előkerül az adekvát kártya. A pénztáros mosolyogva lehúzza, a nő mosolyogva fizet, persze bankkártyával, de az legalább a pénztárcájában volt, így már csak egy perc az egész. 

Boldogan kimegy, a baguettet úgy fogja, mint egy faszt.

A pénztáros elé lépek, és belesuttogom nyílni akaró szájába: nincs törzsvásárlói kártyám, nem is lesz soha, és készpénzzel fizetek.

Undorral néz rám.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marquisdesade.blog.hu/api/trackback/id/tr791585508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sorica123 (törölt) 2009.12.09. 14:41:28

Remélem, nincs csajod és nem is készülsz szaporodni.
Bármifajta szexuális jellegű büntetést azon próbálnék ki először, aki ilyesmivel fenyegetőzik. Kibaszottul nem vicces és nem vagány dolog.
Amúgy nem rossz karcolat.

Lady Turquoise (törölt) 2009.12.09. 23:03:24

@sorica123: Nem rossz, de nem is jó. Van egy karcolat talán az ötvenes, talán a hatvanas évekből a női táska rekeszeiről, talán Tabi. Ha eszembe jut pontosabban belinkelem ide, ez erősen arra hajaz, csak beleírt néhány (ál)szexuális utalást és ennyi.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.12.17. 00:32:15

@Nyakkendős Elza:
a fiatal, tapasztalatlan, de erősen valamivé válni akaró márki sosem létezett, így az ő nyomai sem. ne keresd, nem találod úgysem.

ezért az írás sem lehet jó.

álszexuális utalás, irgalmas isten.

de Sade márki 2010.01.05. 16:59:20

@Nyakkendős Elza: Ha ez így van, akkor semmit nem változtatok 50 év alatt.

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.01.05. 17:18:26

@de Sade márki:

Nem 50, hanem 50 000 év alatt. Ez a viselkedés még a gyűjtögetős korszakból ered, ezért megértést tanusítok, de...

...amely férfiban nem vetődtek fel ugyanilyen gondolatok ebben a helyzetben, az vagy paputsférj vagy metrószekszes, de nem mamutvadász őse vót...