Prosti

Rendeltem egy prostit, csak annyi feltételem volt, hogy kb. 8 hónapos terhes legyen. Volt a cégnek ilyen is, persze. Az efféle nők persze már inkább csak furulyázást vállalnak, mert nem akarják, hogy a makkoddal kongázzál a porontyuk agyán. Meg ki is lehet őket kötözni, hogy az ember szétkenjen rajtuk mindenféle konyhai hulladékot. De ez is jobb, mint a tévét bámulni.

A nő, zsenge harmincas, már kikötözve az ágykerethez, széttárt végtagokkal, nagy hassal: úgy néz ki, mint egy X betű, aminek a közepét feltúrta a vakond. Előzetesen tisztáztuk, hogy mennyit kér, és hogy Regina lesz a születendő kislánya neve. Most vár, hogy elkezdjem fogdosni a hatalmasra duzzadt melleit, vagy, hogy torkon löttyintsem jóféle eau de masculin-ommal, végül is tökmindegy neki, úgyis horgolt tipegőkre gondol közben, meg rózsaszín tapétákra.

Ehelyett azonban egyelőre azt mondom neki:

Nézze, a tisztálkodás szándékolt elhanyagolása miatt a makkomon egy széles, vastag, dugóhúzószerű kúp alakult ki az elmúlt hetekben, ami húgyból, spermából, hüvelyváladékból, fekáliából és vérből tevődik össze. Egy tűvel természetesen lyukat fúrtam bele az ejakuláció és az ürítés érdekében. Mindezt egy fogorvosi fogkőcsiszolóval jó hegyesre éleztem, tudja, milyen az, nem? Húszezer per szekundum sebességgel forgó fúrófej csiszolta olyan masszívra, mint a gyémánt, ellenben olyan sima a felülete, mint a vajé. Nos, mindezek okán, és a türelmes szárítgatások következtében ez a kúp olyan keményre és hegyesre száradt meg, hogy talán át tudnám vele szakítani az ön hüvelyfalát, esetleg be tudnék hatolni a burokba, ahol a magzata úszkál, aki, mint tisztáztuk, kislány, és az jó esetben éppen úgy fordul, ahogy nekem megfelel, ergo optimálisan egyszerre baszom meg önt és Reginát, plusz a végén a magzatburokból kifolyó víz helyett a kislánya a spermámban fog úszkálni, ami ugye női sorsnak is felfogható.

De hogy ne érezze, miszerint félre akarom vezetni, hozzátettem: persze, ebben nem vagyok teljességgel bizonyos, de azért hívtam Önt fel ide, hogy véget vessek a kételyeimnek.

Kis csönd, majd: az extra még plusz tízezer lesz, mondta, mert ide sem figyelt.

Akkor még.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marquisdesade.blog.hu/api/trackback/id/tr71601087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yvettebabacool 2009.12.16. 04:20:12

ez nem volt annyira elegansan perverz
ezt is Te irtad?

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2009.12.16. 13:28:15

Az eddigiek sokkal jobbak voltak, ez most nem sikerült.

variagrafika 2009.12.16. 16:00:37

ez nem volt elegáns...

ergerberger 2009.12.16. 22:55:31

Muhahaha, ez nagy királyság volt! :)
Jót röhögtem!

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.12.17. 00:22:06

Jah, hova tűnt az eddigi szellemesség?

Frick László Emlékzenekar 2009.12.17. 06:35:05

Hát, Ön nem túl sok terhest dughatott a feleségén kívül, aki kapva kaphatott az alkalmon, hogy legálisan mondhat nemet.

pszihotripper 2010.05.09. 01:26:15

Ez a fúró erősen Tetsuo utánérzés :)