Casanova

A pofa, akit bevezetett a komornyikom,semmivel sem különb nálam. Az orra olyan, mintha elverték volna egy falusi kocsmában.

Na most mit bámulsz, márki, kérdi, netán az orrom, ami olyan, mintha elverték volna valami falusi kocsmában?

Hallottam már rólad, közli, a köpenyét egy székre dobja és vigyorog. Aztán megjegyzi:

Ha vendég érkezik, nem illene felállni?

Azt teszem, mondom, és ülök tovább egy fotelben, Marie feje pedig belekoccan az asztallapba, ahogy kimászik alóla.

Belegyömöszölöm a fényesre sikált farkam a bricseszembe.

Tudsz ebédelni, márki, nevet fel vendégem és még mindig nem tudom, kicsoda.

Marie ellenben gyanúsan tudja, mert kaccan egyet és kivonszolja a spermás kis száját.

Két rizsporos parókás idióta bámulja egymást, szótlanul.

Marie aztán hoz két cipót, meg két sonkát, no, most nem azokat, amik eleve rá vannak nőve.

Falatozunk.

Este ráérsz?, kérdi a vendég, mulatságot rendezek. Az Újvilágból érkeznek lányok. Állítólag akkora pinájuk van, mint a reimsi katedrális, pedig az nem egy hangyafos.

A bicskámra szúrok egy darab húst, nézem ezt a sakálképű hülyét, és nagyjából biztos vagyok benne, hogy egész jóban leszünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marquisdesade.blog.hu/api/trackback/id/tr932022570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mocoroga 2010.05.22. 13:37:52

Tiszta szerencse, hogy Marie feje nem hamarabb koccan az asztallapba, spontán szájzárat kapva az ijedségtől.

Jessey 2010.05.22. 17:20:23

jó az, ha akkora a pinájuk?

tasha 2010.05.22. 22:01:40

lecsovesedtel mon Ami
mostanaban olyan szegenyes az etrended.

morrmota 2010.05.23. 08:08:10

@tasha: itt most nem az étrendre van kihegyezve a dolog. akár ehettek volna lakomát is, bár az az ismeretlennel szemben kicsit túlzás lenne.

Friedmann Juci 2010.05.23. 09:32:33

@morrmota: mindenképpen meg kellett magyaráznod.

odin 2010.05.23. 13:31:01

"nézem ezt a sakálképű hülyét, és nagyjából biztos vagyok benne, hogy egész jóban leszünk."

Hát ez gyönyörű :)!

Mottóm: Szex 2010.05.23. 22:25:17

@Jessey: nem ez a lényeg.. hanem, hogy olyat még nem basztak :)

ckret 2010.05.24. 11:13:27

Márki.....jókat írsz, írj tovább, írj többet...biztos nem én vagyok az egyetlen aki úgy olvas hónapok óta, hogy érintetlenül hagyja ezt a komment-felületet....

és egyáltalán....

Jessey 2010.05.24. 11:32:35

@Mottóm: Szex: ó, igen :)
@ckret: én is így vagyok ezzel ;)

Drake66 · http://drake66.blog.com/ 2010.05.24. 15:59:26

Két rizsporos parókás idióta bámulja egymást, szótlanul.
Ez hatalmas!
Tetszik amiket írsz Márki.

Frick László Emlékzenekar 2010.05.25. 08:12:15

@Jessey: Nem jó, de a Sade márki a 11-17 éves fiú tanyai kollégisták és megfelelő ateista nevelésben részesült szakmunkásképzősök szexuális fantáziáinak a leképezése,így nem tudjuk először is azt, hogy szopatásban sohasem lehet akkora a férfiorgazmus, mint hagyományos baszás közben (sőt, ijedtünkben, ha a tornatanárnő szájába élveznénk, el is múli magától!) másrészt azt se sejtjük, hogy pinából a szűk, szoros, izmos (mind a három gyűrűsizma a hüvelynek erős és afféle kis fejő mozdulatokat végez, az ember beleélvez s már eztán kezd is visszafeszülni..)

Frick László Emlékzenekar 2010.05.25. 08:15:46

@Jessey: Nadehát eleve Casanova nem azért volt különleges a magakorában, mert bisex-ként röptében a legyet is, hanem mint polihisztor és jól író (nem csak pofázó) .. Teszemazt graaf von Listius és seine frau Eva Kecskes vendégségében még a mi egyébként márkink pucájába is belehült volna a vér, ha lett volna annyi szerencséje élni akkoron...

A Köpcsényi Vérgróf kastélya:
files.blogter.hu/user_files/46106/Foto/kopcseny.jpg

ckret 2010.05.25. 11:23:38

@Frick László Emlékzenekar:

hát.......... ezt erősen benéztem, nem is értem hogyan jutottál erre a következtetésre...
most lett volna érdekes kiadnom magam nőnek.. haha..

ckret 2010.05.25. 11:30:24

@ckret: mármint, hogy TE nézted be : ))

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2010.05.25. 12:07:48

túl a barátságon vagy túl a ösvényen

nekem meg a kvízre D jött ki

Glg 2010.05.25. 15:51:49

@Jessey: legalább bele lehet mászni.

@ckret: így van-többnyire énis afféle csendes olvasó vagyok.

ckret 2010.05.25. 17:03:02

@Glg:
yupp..... nincs is jobb az ismeretlen köd-fonta álarcnál...

zotyer · http://testimese.blog.hu/ 2010.05.25. 17:43:31

Katedrális méretű pina nem a kedvencem :-)

Friedmann Juci 2010.05.25. 18:17:31

@zotyer: ahhoz kell egy katedrális is.

Jessey 2010.05.25. 19:29:26

ja, igen, én a mai ffiak igényeiből indultam ki. vétkeztem.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.05.26. 01:36:57

@zotyer: az a kedvenced? Nem gyöngén tolod, a katedrálisban te leszel az, aki csak harangozik?