Danse macabre

Fekete póló és nadrág. A hátizsákban egy kézilámpa, fél liter víz, törülköző, egy rövid, de masszív feszítővas. Minden egyéb van a gondnok fészerében.

Sima ügy: a temető kapuja nyolcig nyitva, még negyedórát kószálhatok benne, ismeretlen sírokon igazgatok majd virágokat, mormogok nekik valamit, mintha hozzám tartoznának, majd hanyatt fekszek egy kripta mögött és várok.

A temetőcsősz bezár, mint egy akkurátus kisboltos. Kapatosan dünnyög valamit, és elbotorkál a közelemben, észre sem vesz. Hallok egy hülye kutyát ugatni, ráadásul telihold van, szóval várható, hogy a haverjai is beszállnak majd ebbe a bizarr kórusba, de ez nekem éppen megfelel, legalább elnyomja majd azt az undorító hangot, ahogy az ásó éle beleroppan a koporsó szélébe.

Állok ott és elképzelem az egészet. Ahogy lefolyik az izzadtság a gerincemen, amikor már fél órája lapátolom, csákányozom, dobálom azt a keményre aszott, rögös földet, ami alatt fekszik, sajog a derekam, a tenyeremen barátságtalan vízhólyagok nőnek és fakadnak fel fájdalmasan az ásó nyelétől, csaholnak a kutyák, és a hold valami iszonyú kékségbe festi az ódon kopjafákat.

Állok, és keresem az értelmét, miért akarok belenézni a csonttá aszott koponyájába. Két poshadt szemüregébe és kukacjárta bordáiba. A moslékosra rothadt ölébe.

Talán szemen akarom köpni a halált, mielőtt egyszer ő is megteszi majd.

Talán bele akarok rejszolni a szájába.

Ezt gondolom magamban, leizzadt háttal, ahogy végigsímítok a

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marquisdesade.blog.hu/api/trackback/id/tr572038271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Friedmann Juci 2010.05.28. 16:32:30

Hazudtál, de tudtam, hogy ide kell jönnöm.

Hosia 2010.05.28. 16:51:56

szemen kopott a halal a mondat kozepen? ha megis elsz meg, akkor azert fejezd be.

de Sade márki 2010.05.28. 17:13:02

@Hosia: A poszt a magam részéről be van fejezve. A többi a ti dolgotok.

Hosia 2010.05.28. 17:51:10

@de Sade márki: en mar megoldottam. azert orulok, hogy elsz. :)

rockstar* 2010.05.28. 19:07:22

nemrég leletem rá a blogodra. szerelmes lettem. és ezt a teljesen jelentéktelen információt most muszáj volt megosszam.mégmégmég

el menta macska 2010.05.28. 19:46:39

hátizsákomon át új könyvemen :-P

"A kitalált horrortörténetek segítenek elviselni a valódi szörnyűségeket."
Stephen King: Danse Macabre (39. oldal)

Friedmann Juci 2010.05.28. 20:15:03

...haján, ami már egy méteresre nőtt a koporsóban töltött idő alatt. Undorító, de még mindig felizgat.

Béla atya 2010.05.28. 22:01:22

Ezt gondolom magamban, leizzadt háttal, ahogy végigsimítok a fényesre kopott szerszám nyelén...

Márki uram, azért mi sem megyünk a szomszédba egy csekély perverzitásért :)

tasha 2010.05.29. 10:42:15

.....a hatizsakodon , amiben a sirban meglelt , evszazadok ota ott lapulo arany es dragakovek mellett az elhunyt Don Juan reszletes , mindent atomjaira szaggato naploja fekszik, amibol kiderult, hogy vegletesen , es visszafordithatatlanul buzi volt, es nem volt nagyobb a farka mint 5 picike centimeter.
Ettol jobb kedvre derulven , vigyorogva indulsz haza , es az elso utadba eso kocsmaban megdugod a kocsmaros feleseget.

Charly McCoor 2010.05.29. 11:19:50

Az én farkincám kereken három centiméter.Ezt csak azért mondom , hogy mindenki jól érezze magát.

Koldun 2010.05.29. 19:06:22

Ezt gondolom magamban, leizzadt háttal, ahogy végigsimítok a fényesre kopott szerszám nyelén...

A földbe mar a csákány, a szerszámok másfél órán át éneklik istentelen, monoton rigmusaikat az éjszakába.

Koppan valami. Otthon vagyok.

Tenyerem alatt érzem a koporsó valaha simára lakkozott, most már durva fedelét. Hosszan nyugtatom rajta a kezem. Most már nem hátrálok meg.

A hold felhőbe burkolózik, elrejtőzik a csahosok elől. Nem kíváncsi arra, ami most következik.

A pajszer könnyedén hatol a fedél alá, tátongó sebet ejt a koporsón. Reccsenés hallatszik, ahogy teljes súlyommal ránehezedek. Enged a fa. Nyikorgás, forgácsok. A kutyák elhallgatnak. Elmúlás és szentségtelen rohadás érződik.

Emlékekből és érzésekből épített falai omlanak össze az emberi elmének. Árnyak mozdulnak a sírok mögött, egy halott gyásztáncát járják. Az édeskés dögszag bódító, mint a tej illata, amit annakidején telt, most aszott, kásás melléből szoptam. Az öléből, melyben férfiak Istent keresték annak idején, s mely életet adott nekem, most a Halál lehel rám.

A test, mely előttem hever, nemtelen már, mint amilyen nemtelen volt az ember az ősidőkben. "Nem hoztam virágot" - sóhajtom. A szavak idegenül hangzanak ebben a zárt burokban, ahol nem létezik már semmi, csak én, a test és a rohadás kábító szaga. Ráteszem a kezem. Teste, mely régen meleg, biztonságos menedék volt, most iszonyatos isten, maga a kortalan halál, a görcsbe rándult teljesség, melyet nem tudok feloldani, semmissé tenni, elpusztítani. Örök a kapocs hús és hús között.

"Anyám..." - sóhajtom, s a hold kibújik felhőfátyla mögül.

Jessey 2010.05.29. 21:15:24

én pont ennyit akartam tudni
innentől a többi szerintem részletkérdés
pont

Hosia 2010.05.30. 02:12:21

... ahogy végigsimitok a melletem fekvő jéghideg feszítővason. A vérét már rég lemostam róla, most újra használatra kész.
Viszonylag hamar eljutok a koporsóig, még nem sokat süllyedt. Remegő kézzel nyúlok a vashoz, és minden erőmet beleadva feszítgetem a fedelet. Érzem, hogy a mostaninál nagyobb félelem nincs, ennél csak jobb lehet. De amint lekerül a fedél, rögtön kiderül, hogy tévedtem. Nem minden látványra lehet felkészülni. A koporsó üres.

tasha 2010.05.30. 02:26:14

@Hosia: baszdmeg legalabb hanyd tele
ijesztoen nihil ez a blog ejszaka marki dragam

Jessey 2010.05.30. 03:58:57

@tasha: nem kell mindig a perverzió
csak úgy "lájtba" nyomjuk :)

Jessey 2010.05.30. 04:00:48

@tasha: nem kell mindig a perverzió
csak úgy "lájtba" nyomjuk :)

tasha 2010.05.30. 04:42:02

@Jessey: hm?
lajtba?
kivel? :)

tasha 2010.05.30. 04:43:41

ja es a kurva anyjat a blogmotornak

jo ejszakat lajtosan nyomok:D

Jessey 2010.05.30. 15:12:03

én és a beteg elmém :)

tasha 2010.05.30. 16:28:56

@Jessey: csak nehogy megedd mint Ray Liotta a Hannibalban:)

Jessey 2010.05.30. 22:55:55

ő esz engem
őt meg eszi az alkohol időnként

kötözködő 2010.05.31. 10:26:45

... sírköveden, János. Mekkora ribillió lesz, ha megtalálják reggel az üres godröt, a kihantolt koporsót.
Megpróbálnak majd indítékokat találni. Belekevernek politikát és történelmet, ráfogják majd személyes sérelmekre, elvakult érzelmekre. Harag és gyűlölet hullámai fognak feltámadni az amúgy is zaklatott kis országban.
Pedig csak egy tréfa az egész, János. Oda viszlek, ahol senki nem fog keresni, Miklós mellé Kenderesre. És akik majd koszorúzni mennek, nosztalgiázni régmúlt időkről, sosem volt dicsőségről, egyszerre fognak fejet hajtani mindkettőtöknek.

The Green Manalishi (törölt) 2010.05.31. 12:24:42

… izzadt homlokomon. Elkortom az előkerült koporsó felszínéről a földet és meglepődöm, milyen jó állapotban megmaradt a fa. Oldalán még kivehető az obligát aranyfelirat: „Élt 26 évet.” A csákánnyal felfeszítem a koporsót, a jókora reccsenést kutyák újabb üvöltőkórusa kíséri, majd félrelököm a fedelet és szemügyre veszem rég elmúlt kedvesem. Nem is olyan szörnyű. Dél-amerikai zsugorított fejre emlékeztet, üres szemgödrei, lerohadt orra és torz csupafog-mosolya ismerősnek tetszik bármelyik Zs-kategóriás horrorból.

A holdfény megcsillan a fogakon és eszembe jut egykor tökéletes mosolyod, puha-meleg ajkaid, kőkemény melleid és segged, amelyek idő előtt féregeledelként végezték.

Elgyengülve ejtem el a csákányt, majd szép komótosan melléd fekszem. Bal lábam ráfektetem öledre, bal karommal átölellek és hozzád bújok. Csendesen zokogok, miközben közvetlen közelről bámulom a szemgödrödből előmászó vastag, zsíros férget… Két ujjam közé csippentem a tekergődző állatot és számba véve elrágom, lenyelem – belőled nőtt ki, teste a húsodból, agyadból feljődött - általa visszatérsz belém.

A szerelem örök.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2010.05.31. 14:27:32

nekem ha magányra van szükségem az uram korporsójába rejtezem nem valami idegennek aki ki tudja milyen kórtól pusztult meg