Kollokvium

Ami beszélgetést jelent alapból, ámbár ezt a fogalmat felül kellene vizsgálni, mert sokszor nem csak hogy diskurzus nincs, de válaszok sem.

Június közepe, délután négy körül. És még vannak kinn a folyosón, mivel 10 előtt elvből nem kezdek vizsgáztatni, az már állatkínzás lenne, egyebekben is hadd aludja vagy kefélje ki magát az a kölök.

Belibeg a mai tizenhetedik. Másodéves lány, fehér ing, alatta kb. Tiziano Flórájának mellei, szilvakék mini, szürke macskaszemek, kissé túladagolt smink, enyhe vaníliaillat. Már azelőtt meghúznám, hogy megbuktatom.

Leül velem szemben, a nap átvilágítja a blúzát. Mintha rajta sem lenne. És én pont ezt képzelem el, miközben azt mondom, hogy

(csorgasd ki a szádból és kend szét a melleiden)

korai császárkori római építészet, Domus Aurea, Amphitheatrum Flavium, miegyéb.

Nekikezd. Figyelem arcának tónusait, a hanglejtését, amit mond, ahogy az ujjait tördeli, ahogy kezd rájönni, nálam egy szép dekoltázs önmagában nem elég a jó eredményhez. Egy sörözőben hogyne, de ez egy vizsga. A sminkje kezd lassan megrepedezni a bőrén. A felismerés csúnyává változtatta pár perc alatt. Egy újabb felkészületlen, buta, csinos nő, aki azt hitte, pusztán a látványa miatt átengedem.

Most ébredezik.

Hagyom beszélni pár percig, aztán megkérdezem, mit jelent eredendően a groteszk szó, de ezt sem tudja, pedig az előadás és a kiadott irodalom alapján nem nehéz kérdés. Nyögvenyelősen beszél. Így hát jobb híján közben elképzelem őt nyögve, nyelősen.

Egy gyújtatlan cigarettát forgatok az ujjaim között.

Azt a Flaviumot nem tudom, hogy micsoda, mondja és zavarodottan mosolyog.

A Colosseum eredeti neve, válaszolom neki és kinyitom az indexét. Beírok valamit, küldd be a következőt, mondom. Elindul kifelé, sápadt kissé, Nap pajtás ránéz jó erősen a fenekére.

Én is, és most látom csak, hogy nincs rajta bugyi.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marquisdesade.blog.hu/api/trackback/id/tr681829538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.03.10. 22:42:25

"Nyögvenyelősen beszél. Így hát jobb híján közben elképzelem őt nyögve, nyelősen."
Zseni vagy Márki Uram! :D

de Sade márki 2010.03.10. 22:56:17

@Mainframe: Tudom. De azért köszönöm Kegyelmednek.

múvemáccsó 2010.03.10. 23:57:44

azért eme cselekedetet álszent volt egy picit....
ha nem lett volna következő, nem így tettél volna. (ha a válasz igen, akkor csalódtam 'groteszk' jellemedben)

raves · http://mindennapramese.blog.hu 2010.03.11. 08:02:35

Na, és ha korábban tudod, hogy nincs rajta bugyi? Akkor előbb "szívatod" egy kicsit, aztán húzod meg?

külön.remek 2010.03.11. 09:37:10

Rájöttem, hogy a Márki valójában jó ember. Nem mellesleg egyenes, szigorú és igazságos.

Nagyon rendben van ez így.

The Green Manalishi (törölt) 2010.03.11. 11:20:19

Én - már felnőtt fejjel - de öt éven keresztül elég sokszor ültem vizsgázóként többnyire férfiak, de szerencsére gyakran nők elé is. Egy-egy jobb "tanársegéd kisasszony, asszony" esetében bennem is gyakran felmerült a "csorgasd ki a szádból és kend szét a melleiden" gondolata, és azt hiszem nem tévedek nagyot, ha feltételezem, a negyven körüli, MILF-jellegű vizsgáztatók egy része benne is lett volna effélében.

Felteszem, néhány idősebb prof meg engem baszott volna seggbe szívesen. Egy ideig még T. atyára is gyanakodtam, de utóbb egy csaj miatt még a rendből is kilépett, így ez azt hiszem, mégiscsak megalapozatlan volt.

Összességében azonban beleolvadtam a szürke tömegbe - csak évfolyamtársakat szopattam, semmi extra.

-Tom- 2010.03.11. 12:10:10

Volt rajta barátom. Bugyi. Csak cérnatanga.
Órájt.
Figyelj jobban.

pavor nocturnus 2010.03.11. 14:19:24

No ebbül az írásból legalább meglegyintette orromat az életszag, s bár zamata savanyú regurgitációt eredményezett ugyan, megrágtam azé' újra, s visszanyeltem keményen... Ez afféle elismerés volt egyebekben...

moteltulaj 2010.03.11. 20:55:25

Laza átkötés, de: fényre csúnyuló lány.

Michael Collins 2010.03.12. 07:41:41

@moteltulaj: A fényre sötétedő kislány nővére?

kitteh allen (törölt) 2010.03.12. 12:36:22

halványszőke, sápadt, finom bőrrel?