Bazársor

A városom főterén minden évben bódék nyílnak néha. Tavasszal, ha borfesztivál van, télen, ha karácsony. Előbbi jó, mert ha elmúlik  a mulatság,  a bódék üresen tátonganak még egy hétig, szomorúan várva lebontásukig, de addig is, be lehet lopózni valamelyikbe, és bele lehet rejszolni egy helyes kis barna szájába. A hőmérséklet épp kedvező ennek, és a miénk is.

Télen meg szaloncukrok, békás matricák, és a mosógépben színt fakító, fekete feliratos pólók, persze belegöngyölve valami  jószándékú rettenetbe, amit ajándékvásárlásnak neveznek.

És most tél van, akárhogyan is. Sétálgatok éppen egy helyes kancával, annak idején smároltunk kétszer elég heveset, és semmi több, de most szerelmes egy véglénybe, aki, ha jól értelmeztem, magasról tojik rá, azon túl persze, hogy belehimbálja a farkát. Veszek a csajnak sült gesztenyét. Végigjárom vele a bódékat. Hol egy faszszínű gyertyánál áll meg, ami szerinte tök cuki, hol egy koromfekete kispárnánál.

Mintha ott sem lennék -- dumál valamiket, amitől kihűl a kezemben a forraltbor.  A szerelem csőlátást okoz.

Amikor körbeérünk, átölelem és azt mondom neki: ez volt az első eset, hogy unatkoztam melletted, és egyben az utolsó is.

Azt a pofát, amit vágott.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marquisdesade.blog.hu/api/trackback/id/tr571586586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lady Turquoise (törölt) 2009.12.09. 22:51:48

Az eszedbe sem jut, hogy azért dumált annyit, mert konkrétan Te untattad. Ha már, akkor legyen kölcsönös, ugye. Mert az így fair. Mint tudjuk.

külön.remek 2009.12.12. 21:42:10

Nekem tetszik :D Mind jó. Kurvára feldobja a napom :D sok sikert... és hajrá :D

Tony Almeida 2009.12.14. 16:18:22

Felvettem RSS-be a blogod.
LOL, király!

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2009.12.15. 13:58:27

@Tony Almeida: Hol találtál RSS-t? Én csak a kommentekre valót találtam.