Isten tenyerén, IV.

Épp most avatnak szerzetespappá, maga a 150 kilós apát úr, látom a csuklóján a sok, misebortól kidagadt eret, a farkamat bámulja, átnéz a csuhámon.

Zsíros szájának szegletén a nyál gömbbe gyűl.

A farpofáim megfeszülnek, a belem ki akar mászni a számon át.

Aztán az apát a szám elé tartja az ostyát, én pedig bekapom a szentegyházat.

Zsoltárok cirógatják a vállam, állítólag hazaértem végre.

Mellettem álló társam kissé előre csuppantja a száját. Az arcán ájtatos félelem és odaadás, hamarosan eggyé válik a mindenségnek nevezett hazugsággal. Én pedig észrevétlenül a kámzsába köpöm az ostyát, hogy ne én legyek az első felszentelt, aki az apát úr díszruhájára okádik.

A többiek énekelnek, nekem meg áll a faszom, mert az első sorban a monostor kegyurának lánya ül, gyönyörű nő, a bevonuláskor egyből észrevettem, rá gondolok végig az egész szertartáson, nagy mellei vannak. Csücsörödő szájából a saját gecimet látom kicsorogni.

De már érkezik is Krisztus vére, amit elégedetten ki kell szürcsöljek az apát szőrös, bágyadt kezében tartott kehelyből. Csak a nőre gondolok. Ettől elmosolyodok, éppen jókor, mert ideér a vér, az apát pedig azt hiszi, ez életem legszebb napja.

Iszamos bor úszkál a szájamban, bepókhálózza a nyelvem, fojtogat, ingerli a mandulám, nem bírom tovább, a csuklyám szegletébe köpöm a megváltót, ott épp jó helyen van a teste mellett.

Az én testem nem a te véred. A te véred nem lesz az én testemé.

De itt vagyok, mert az egyház mindenkit befogad, ha elhiteted vele, hogy érdemes vagy rá.

Isten mindent megbocsát, hiszen az ő hasonmásai vagyunk.

Ha Máriát a Szentlélek ejtette teherbe, akkor Isten technikai értelemben még mindig szűz.

Ez sok mindent megmagyaráz.

De nem vitatkozom Istennel többé, mert ő hallgat.

És nekem sincs több mondandóm.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marquisdesade.blog.hu/api/trackback/id/tr842057975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Friedmann Juci 2010.06.05. 09:21:25

(már kezdtem aggódni, hogy a negyedik rész nélkül köszönsz el.)

"én pedig bekapom a szentegyházat" - ezért szeretnélek szeretni egy keveset.

ámen

Friedmann Juci 2010.06.05. 22:54:14

utolsó index címlap, és sehol senki? ilyen csúf halált..

Szatír Ikon · http://erotikusmasszazs.blog.hu 2010.06.05. 23:18:07

"Isten technikai értelemben még mindig szűz."

Hiába hát minden buzdítás, miszerint az Isten bassza meg!

Friedmann Juci 2010.06.05. 23:36:37

@Szatír Ikon: :* :]

(tudom, ma egy kicsit könnyedén dobálózom a csókokkal)

eastern 2010.06.05. 23:52:22

Micsoda sötét dürhő....

Flúgatlan 2010.06.06. 00:48:48

Megpróbálod ezt egy másik világvallással is? Választhatnál a muszlimok vagy a zsidók vallási jelképeinek és személyeinek ilyen bemocskolásából. A többi jönne magától....

Szánnivalóan sötét vagy.

Isaac Clarke 2010.06.06. 01:52:18

@Flúgatlan: Azt hagyjuk meg a zsidó ill. muszlim kultúrkörbe tartozó helyi kritikusoknak, jó lenne ha te is így tennél, bár látom nem bír már benned a felebaráti szeretet.

ergerberger 2010.06.06. 02:42:43

"Ha Máriát a Szentlélek ejtette teherbe, akkor Isten technikai értelemben még mindig szűz."

Műveletlen fasz vagy.
A Szentlélek nem egy Istenen kívüli valami, hanem az Istennel egy. Az egy Isten három személy: Atya, Fiú, Szentlélek. Ez a Szentháromság misztériuma.

Ha már belemész mások játékába.

Frick László Emlékzenekar 2010.06.06. 05:34:56

Nekem is nagyon tetszett, faszául megfösti a korszak politikai erőtereit. Aki jót akart magának és pl nem volt pénze arra, hogy Toledoban vagy máshol világi egyetemekre menjen, az a papi pályát választotta és ezzel egyből a kor politikai fősordorjában találta magát. Így -és így csinált a kezével és akkor ájtatos volt. A korban az ájtatosságot sugárzó öltözeteket vásárolt, ami alatt meglepő módon egy nagy reves, eres, kéteres, gyakorlatilag soha nem mostt túrós fasz rejtezett, méghjozzá alsógatya nélkül hölgyeim! Ma már csak a mediterrán területeken van annyi esze férfinek, hogy nem szorítja alsógatyába a heréjét meg a tökét, a szabadon lengő fasz állákonyabb, vérteltebb, alapból még csüngően is vastagabb. Gondooljunk bele, hogy ma már néger pappal kell kúrnia annak az igényes svejci hölgynek, aki elégedetlen azzal, hogy a pasija viagrával is max 6 órái bírja. A néger fasz azonban -ahogy ezt a nőierotikus szakirodalom is alátámasztja a feleség voltam Afrikában-műfaj keretei között, magömlés után (ami bio-hüvely kenő spermával elegyíti a méhnyak méhnyák-tavacskáját, am i a sperma méhszáj körüli megtapasztásával elsősegíti azt, hogy a jólsikerült baszás után a nő mitsesejtve kb 12-24 óra múlba, amikor már a másik néger pasija bassza éppen aközben, teherbe essen) tt sajnos a párhuzamot, ami világos, hiszen, ha 1787-ben az a büdös ganyé kelrikális baszóállat átlátiott az avatandó kispap reverendáján AKKOR ez a párhuzam élő, mai

csak sajnos ma fogamzásgátlót szednek a nők
és a márkin ak nem csak a fogsora nem annyira caries -álló, mint 200 évvel ezelőtt, de pl a nemi mirgyei sem olyan termelőképesek, hiába szopatja a bölcsészlánykát, szopja föl az a gondosan mostt faszát félkeményre, a harmadik ejakulációban max az előnedv termelő mirigy képes már pár csepp víztiszta, nyálkás könnyszerű nedvecskét kipréselni, míg ellenben 200 éve akármelyik europid férfi spermatermelő képessége a mai afrikai misszionárous papokéval vetekedett (aki misszionárius pózbanbaszák a 10-12 éves szűz leánykákat és tosszák 8-9 éves kisfiúk popsiját)

Azérért is hasznos ez az írás, mert lanyhul az éberség az emberekben! Ma már csak kevesen látják meg pl a kispapok renerendája alatti nadrágban , azalatt a boxeralsóban szorongó kis, hát mit mondjak, fütyike vérvalóságát, ami már csak akkor képes fölállni a sok felnőtt érett nő kúrása miati unalom következtében, ha 10-12 éves gyermek osiját látja.

A párhuzam ott is helyes és alapos, hogy az ilyen szövegezésű írásért a márki szépidejében, tehát 200 éve börtön, tömlöc, akasztás és titokban még kínzás is járt.

Könnyek szöknek a szemembe , ha arra gondolok, a mi kedves Sade márkink, e blog írója minek teszi ki magát fene bátorságával, hiszen a lakkfekete hintó ezért a műváéért BÁRMIKOR
értik, hölgyeim?
bármikor kimehet érte.
Harcolj tovább márki a vallási métely ellen! És ha meglátod a lakkfekete batárt a kapud előtt, ahogy a fene fekete lovak kapáló patái alatt szikrát vett a macskakövön a patkójuk, nyúlj a szablyádhoz s vond ki hüvelyéből, ne add olcsón az életed! (közben szopasd a szobalányt, hiszen ezt tudjuk, hogy nem csak az egyház ilyen, amilyen, de a mai szobalányok is a mai márkik egyetlen intésére kezdenek vadul szopni)

Flúgatlan 2010.06.06. 08:03:12

@Babar der Elefant: "bár látom nem bír már benned a felebaráti szeretet. "

A felebaráti szeretet okozza, hogy normális hangon válaszolok.

Ennek az írásnak, ebben a formában való közlésnek, no meg az Index címlapra rakásnak egyetlen "értelmes" célját látom: jó nagyot rúgni a keresztényekbe. Ez elég szánnivaló dolog.

Miért boldog a szerző attól, hogy nyilvánosan gyalázhatja a kereszténység szent dolgait? Szegényes egy élete lehet, hogy ez jelenti az örömöt számára. Kívánom, hogy találjon valami igazi boldogságot okozó dolgot az életben és ehhez ne az kelljen neki, hogy brutálisan mocskoljon be másoknak szent, fontos, értékes dolgokat.

Balangó 2010.06.06. 09:15:53

Remélem a szerző most büszke magára.

Amúgy csatlakozom Flúgatlanhoz, ezek a roppant kulturált és felvilágosult posztolók mindig csak a kereszténységgel szemben ilyen bátrak.

Maga a szöveg - világnézeti irányultságától függetlenül - egyébként súlyos szexuális frusztrációkról árulkodik. Barátom, nincs kivel? Vagy nem áll fel? És ezt kell ilyen módon kiírnod magadból?

Friedmann Juci 2010.06.06. 10:16:05

Kurvára fog hiányozni ez a sok ostoba komment. Annyira szeretnék még ilyeneket olvasni.

inframazsola 2010.06.06. 12:18:33

@Balangó: Érdekes, máskor valahogy mindig olyan megkerülhetetlen a kereszténység az európai kultúrában, de ha valaki a XIX. századi Franciaországban nem iszlám, azon felháborodtok. :P

@ergerberger: Meg hullám, meg részecske.

kefas 2010.06.06. 12:44:29

Nyilván nem véletlen, hogy éppen Krisztus testének és vérének ünnepére született meg ez a korszakalkotó műalkotás. Valaki bizonyára vezeti a kezedet mester. Talán te sem gondoltad.
Ez az öklendezés sem változtat azonban az igazságon. Merthogy van igazság. Kettőnk közül valakinek igaza van.
Hallom a Pilátusokat: Ugyan kérem! Mi az igazság?

Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot vigyünk végbe?Az tetszik Istennek - válaszolta Jézus -, ha hisztek abban, akit küldött. De ők így folytatták: Hadd lássuk, milyen csodajelet viszel végbe! Akkor majd hiszünk neked. Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni. Jézus erre azt mondta: Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak. Erre így szóltak hozzá: Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon." A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: "Én vagyok a mennyből alászállott kenyér." Így érveltek: "Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?" Jézus azonban így szólt: "Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.

Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért." Erre vita támadt a zsidók közt: "Hogy adhatja ez a testét eledelül?" Jézus ezt mondta rá:

"Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él."

Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban, a zsinagógában tanított.

Bocsáss meg nekik, hiszen nem tudják mit cselekszenek.

Friedmann Juci 2010.06.06. 13:14:46

@Flúgatlan: "Megpróbálod ezt egy másik világvallással is? Választhatnál a muszlimok vagy a zsidók vallási jelképeinek és személyeinek ilyen bemocskolásából."

Te középkori drágaság te. Gyöngyömvirágom. A nagy keresztény vallásról nem lehet írni, ellenben bármi mást már mocskolhatunk? Esetleg isten nevében? Tűzzelvassal? Sőt?
Szeretem, hogy kiveszett mindenkiből az irónia, meg a gondolkodás. :*

Ms.Dolorez Applepie 2010.06.06. 22:45:40

@el menta macska:
Érdekes, a Márki csak a keresztényeknél veri ki mindig a biztosítékot. A menóra miatt egy zsidó sem reklamált.

barnacukor. 2010.06.06. 22:48:02

@ergerberger: idegen szavak szótára->misztérium: ógörögből latinba importált szó, jelentése rejtély. és hopp, így válik a kommented oximoronná :)

őröltbors · http://urespiritos.blog.hu/ 2010.06.07. 00:35:07

@Flúgatlan: @ergerberger: @Balangó: @kefas: Megsúgnám, hogy de Sade márki blogján keresztényellenességről picsogni olyan, mint nyilvános wc-ben húgyszagról; még ha igazatok van is, ti csináltok hülyét magatokból...

tasha 2010.06.07. 12:06:11

@kefas: eltevedtel baszod
ez nem a Bazilika

kiugrott piarista protestans banda

kefas 2010.06.08. 18:56:03

@tasha:
Nem tévedtem el.
Éppen erre sétáltam és hallottam, ahogy a világ dolgaiban jól értesültek egymás vállát veregetve éppen az élet egyedüli értelméről és végcéljáról /a velőtrázó magömlésről/ bégetnek.
Gondoltam szólok nekik, ha erre gyúrnak egy nagy kalap szar az egész.
Nem túl nagy perspektíva, ezért kár volt megszületni fiúk- lányok.
Évmilliárdok óta szerveződik az élet, hogy aztán megszüless, jókat basszál, aztán elrohadj.
Gratulálok.
Persze ha valaki szerint nincs Isten és logikusan gondolkodik, csak ide juthat.
Mi lenne akkor a célja az ittlétének, ha nem a gyökere állandó kényeztetése?
Szánalmas megoldás a teljes céltalanságban és reménytelenségben vergődő világmagyarázóktól.
Egyre azonban még ez a blog is jó. Észrevenni, hogy ez nem lehet az igazság.

barnacukor. 2010.06.08. 21:46:37

@kefas: mért szerinted mi a célja az ittlétnek?

kefas 2010.06.08. 23:09:44

@barnacukor.:
Röviden is lehet válaszolni bár szerintem itt ezzel nem fognak megelégedni.
Az ember öröklétre van alkotva, örök boldogságra.
Nem olyanra, mint amikor baszasja volt, annál sokkal többre.
Legbelül erre vágyik minden ember. Te is, meg a márki is. Max nem meritek bevallani. Magatokat is becsapjátok.
Hosszabban ha érdekel és veszed a bátorságot ajánlom a jelenlegi pápa Spe Salvi kezdetű munkáját.
uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=223
amiből alább idézek is.
Ez emberhez méltó perspektíva.

...Az embernek sok kisebb-nagyobb reménye van napról napra – élete különböző szakaszainak megfelelő különféle remények. Néha úgy tűnik, hogy e remények egyike teljesen kitölti, s ezek után nincs szüksége további reményekre. Ifjúkorban ez lehet a nagy beteljesítő szerelem reménye; remény a hivatáson belül egy meghatározott állásra, a további élet során ilyen vagy olyan döntő sikerre. Ha ezek a remények beteljesednek, megmutatkozik, hogy ez nem minden. Megmutatkozik, hogy szükség van egy mindezek fölötti reményre. Hogy csak valami végtelen elégítheti ki az embert, ami mindig több, mint az, amit valaha is elérhet. Az újkor ebben az értelemben bontakoztatta ki az elérendő tökéletes világ reményét, mely a tudományos ismeret és a tudományosan megalapozott politika által megvalósíthatónak látszott. Ezáltal az Isten országára irányuló bibliai reményt fölcserélték az ember országára, a jobb világra vonatkozó reménnyel, melyről úgy vélték, hogy a valódi „Isten országa” lesz. Úgy tűnt, hogy ez az a nagy és valós remény, amelyre az embernek szüksége van. Ez a remény – egy pillanatra – minden emberi erőt mozgósítani tudott; úgy tűnt, hogy a nagy cél minden erőfeszítést megérdemel. Az idő múlásával azonban megmutatkozott, hogy ez a remény egyre távolodik. Az emberben először az vált tudatossá, hogy ez valószínűleg a távolabbi jövőben élő emberek reménye, de nem az enyém. És amennyire hozzátartozik a nagy reményhez a „mindenkiért”, mert én a többiek ellenére és nélkülük nem lehetek boldog, annyira igaz ennek a fordítottja is, egy olyan remény, ami engem nem érint, igazában nem is remény. És megmutatkozott, hogy az ilyen remény a szabadság ellen van, mert az emberi dolgok állapota minden nemzedékben újra csak ezeknek az embereknek a szabad döntésétől függ. Ha a társadalmi viszonyok és struktúrák megfosztanák őket a szabad döntéstől, a világ már nem volna jó, mert egy szabadság nélküli világ nem jó világ. Így jóllehet szükséges az állandó erőfeszítés a világ jobbításáért, ám a holnapi jobb világ nem lehet reményünk voltaképpeni és elégséges tárgya. És emellett újra meg újra fölvetődik a kérdés: Mikor „jobb” a világ? Mi teszi jóvá? Milyen mércével mérhető a jósága? És milyen utakon lehet ehhez a „jósághoz” eljutni?

31. Ismétlem: szükségünk van a kisebb vagy nagyobb reményekre, amelyek napról napra megtartanak az úton. De ezek nem elegendőek a nélkül a nagy remény nélkül, amelynek felül kell múlnia az összes többit. Ez a nagy remény csak Isten lehet, aki átöleli az univerzumot, s adni és ajándékozni tudja nekünk azt, amire mi önmagunkban nem vagyunk képesek. Épp a megajándékozottság tartozik hozzá a reményhez. Isten a remény alapja – nem akármilyen Isten, hanem az az Isten, akinek emberi arca van, és aki mindvégig szeretett minket: mindegyikünket és az emberiség egészét. Az ő országa nem egy soha el nem érkező jövő elképzelt másvilága; az ő országa ott van, ahol szeretik őt, s ahol az ő szeretete elér bennünket. Egyedül az ő szeretete adja nekünk a lehetőséget, hogy teljes józansággal napról napra kitartsunk e lényege szerint tökéletlen világban, anélkül, hogy elveszítenénk a remény lendületét. S ugyanakkor az ő szeretete a biztosíték arra, hogy létezik az, amit mi csak homályosan sejtünk, és mégis a szívünk mélyén várunk: az élet, mely „valóban” élet.

barnacukor. 2010.06.09. 07:22:59

@kefas: én pedig heidegger lét és idő c művét ajánlom figyelmedbe, egészen érdekes módon definiál ittlétet és boldogságot - bár akármelyik filozófusra bökhettem volna, majdnem mindegyikőjüknek volt elmélete az ittlét értelmére. amit idéztél, az is egy perspektíva, de. kategorikusan kijelenteni, hogy mindenki boldogsága az istenbe vetett hit által teljesedhet be, mert az anyagi, emberi világ meddő, hát...tipikus katolikus szemellenző.

ergerberger 2010.06.09. 07:28:18

@barnacukor.: "idegen szavak szótára->misztérium: ógörögből latinba importált szó, jelentése rejtély. és hopp, így válik a kommented oximoronná :) "

Örülök, hogy ismerkedsz az Idegen szavak szótárával, tahókám. Fingod sincsen semmiről, csak akkor minek pofázol bele, ugye? A Szentháromság a kereszténység egyik legnagyobb misztériuma. Érted, seggfej?
Ismerkedj a katekizmussal is, mielőtt beleugatsz vallási kérdésekbe.
Segítek:

www.katolikus.hu/kek/kek00198.html#K234
"234 A Szentháromság misztériuma a keresztény hit és élet központi misztériuma. "
(Forrás: A Katolikus Egyház katekizmusa - A Római Katolikus Egyház tanításának összefoglalása)

@őröltbors: "Megsúgnám, hogy de Sade márki blogján keresztényellenességről picsogni olyan, mint nyilvános wc-ben húgyszagról"

Nem az a baj, te paraszt, hogy "keresztényellenes", az a baj, hogy egy kibaszottul nagy műveletlen barom dolgot írt le, pedig állandóan a műveltségére veri ki a faszát.

Mr Past · http://ahalakalatt.blog.hu 2010.06.10. 00:39:39

@kreatívszajha:

Mikor nem?:) Legyen inkább szájberszajha.

Mr Past · http://ahalakalatt.blog.hu 2010.06.10. 01:16:22

@ergerberger:

"A Szentháromság a kereszténység egyik legnagyobb misztériuma. Érted, seggfej?"

Egy önmagát (látszólag) keresztény értékrendű embernek valló személytől ez amolyan tipikus esete a "szüzességért baszni"-nak.

kefas 2010.06.12. 22:37:57

@barnacukor.:
Heideggerrel nem vagyok egy súlycsoportban és azt gondolom nem is kell vele vitatkoznom. Vitatkozik vele Edith Stein. Heidegger és Edith Stein is Husserlnek a fenomenológia atyjának voltak a tanítványai, asszisztensei. Edith a freiburgi egyetemen doktorál és kora vezető német filozófusi köréhez tartozik, majd amikor ráakad Avilai Szent Teréz önéletrajzára és elolvassa azt mondja ez az igazság. Története ismert. Zsidóként áttér a katolikus hitre, / nemcsak kikeresztelkedik/ kármelita apáca lesz. Hitler Hollandiában is utoléri és Auschwitzban hal meg. Ma a katolikus egyház szentje.
A kérdés az én egyszerű felfogásomban alapvető ontológiai kérdés. Miért élünk, mi az értelme a létezésünknek. Csűrhetjük, csavarhatjuk, de egy kisgyermek is tudja, ha meghalunk és nincs tovább akkor végső soron semmi értelme. Ez még nem katolicizmus és nem is szemellenző.

Ha mégis Heideggerről szeretnél vitázni javaslom a Jelenvalólét egzisztenciális-időbeli analitikája és az általában vett lét értelmére vonatkozó fundanemtál-ontológiai kérdés megvitatását.
A Lét és idő itt van a polcomon ha gondolod átrághatjuk magunkat rajta.

kefas 2010.06.12. 22:53:52

@barnacukor.:
weissmahr-alapitvany.hu/documents/1997_az_emberi_let_ertelme.pdf
Ez egy könnyebben emészthető írás. Erről is beszélgethetünk.